2020 július tizennegyedikei reggelen a Máriaremetei templomnál egy nagy kutya szaladgál a magas fák között. Egy lány néz utána, miközben mosolyogva kiabál a kis állata után, hogy el ne fusson előle. Telefonját elővéve készít egy képet Snapchatre, majd egy ütős szövegen töprengve gyorsan gépelve megy egyenesen az úton. Mire elküldi és felnéz a képernyőből addigra pont annyi ideje van, hogy felfogja beleütközik valakibe éppen. A srác mellkasához érve gyorsan hátrébb lép és a válláig érő sötétbarna hajába túrva néz fel azokba az ismerős szemekbe. Nem jutt hirtelen eszébe mégis hol látta már ezt a tekintetet, de mire észbe kap addigra a fiú hatalmas mosolyt varázsol az arcára. Az állat gazdája kétségbeesetten, és nem értve mit keres itt az a személy, akivel a leginkább nem akart e nap találkozni, keresi a Bernipásztorát.
- Süti! – kiabálja a nevét, s szerencsére nem kell sokáig várnia, mire az említett kedvenc siet vissza a szájában egy sünivel. Sóhajtva néz a lába elé a lány, ahogy leteszi oda a kis tüskés állatot – Mit mondtam már neked. Soha ne kapd fel őket! – nézett kutyára, aki nagy, barna szemeivel figyeli őt, majd az idegent is észreveszi és megugatja. Védelmezően közéjük áll.
- Sorry for disturbing – kezdi a srác, és a hajába túr,
ami épp annyira hosszú, hogy tökéletesen bele lehet még túrni. Az akcentusán
hallani, hogy se nem magyar, se nem brit, de talán európai. – I just... Happy
Birthday – vette ki a háta mögül a rejtegetett dobozt, majd a lány felé
nyújtotta – A little present for you.
Az említett szülinapos leguggol Süti mellé, és nyugtatni
kezdi. Suttog is a fülébe valamit magyarul, amit a másik nem ért meg. Miért is
tenné, hiszen tudja nagyon jól, hogy török, kivel a közös idegen nyelvükön
kommunikálnak egymással. A fiú felsóhajt, és visszaereszti a kezét az
ajándékkal együtt.
-
Okay,
I am really sorry maybe I was a jerk to you in the past couple of weeks,
months, but I really wanted to see you where you live and... – kezdte a
magyarázatát, de a joghallgatót ezt semennyire se érdekelte, s csak egy kiúton
töprengett. Vajon miért nem lépett le szónélkül? – gondolta magában a
szülinapos, miközben a srác folytatta. – I just wanted to talk to you in
person.
-
Late
– egyenesedett fel a magyar lány, majd sóhajtva elvette a csomagot, mert mégis kedves
gesztus volt tőle, hogy meg akarta lepni a szülinapja alkalmából, és egyáltalán
emlékezett rá – You know I don’t want to anything with you anymore – nézett a
fiúra, aki lehorgasztotta az orrát.
-
I
know – húzta el a száját – You do not deserve a guy like me.
-
We
agree something. Great – nevetett fel Süti gazdája, s ezáltal a srácon látszott
némi nyugalom. Már nem lehetett vágni a feszültséget ollóval közöttük.
A srác kifújta a levegőt, mintha a beszélgetés eleje óta
benttartotta volna. Petra nem haragudott rá, csak éppen csalódott benne. Nagyot.
Az ő helyében mindenki, így érezte volna magát. Fogalma sem volt arról, hogy
miért jött el a fiú, és azt se tudta mit szeretne tőle ezzel az egésszel, az
ajándékkal. Rengeteg kérdés fogalmazódott benne meg, s az első az lett volna
mégis, hogyan találta meg. A kis csomag már a kezében volt, mikor sétáltak
hazafele. Nem akarta behívni, nem akarta, hogy jöjjön vele, de közben örült,
hogy újra beszélgethetnek egymással.
-
I
should go inside – nyitotta ki a kaput a távirányítójával – Have a nice time in
Hungary – köszönt volna el, de a török barátja szerencsétlenkedve, izgatottan
állt mellette, míg meg nem fogta a karját finoman és visszahúzva maga elé meg
nem csókolta.
A szülinapos tágra nyílt szemmel, leblokkolva állt,
miközben egy kezében tartotta a csomagját. Igyekezte kitalálni a következő
lépést, de az agya nem engedelmeskedett neki. Lehunyta a szemét, és hagyta,
hogy az érzései visszarepítsék Angliába azokra a bizonyos estékre. Azokra a
hetekre, amikor egy szót sem írt neki a fickó. Ahogy elváltak egymástól Petra megköszörülte
a torkát, ahogy elhúzódott a férfitól, és befele mutogatott.
-
I
need to go – sietett be, és elindította az ajtót maga mögött, hogy bezáródjon.
A kerítésnél maradt még percekig.
A hátát neki támasztotta, miközben várta, hogy
becsukódjon mellette az ajtó. Süti már bent ült és kíváncsian nézte a gazdáját.
Nem tudta mit csináljon a lány. El akart süllyedni talán a szégyenében. Miért
csókolta meg? Miért ver a szíve úgy, hogy mindjárt kirobban a mellkasából és
futni kezd a srác után. „Nem!” – kiáltotta magában és eltolta magát a
faszerkezettől. Befutott a házba, ahol anyukája már egy ünnepi reggelivel várta
a nagybátyjával és anyukájának a barátjával együtt. Elmosolyodott, s igyekezett
elfeledkezni arról mi történt a séta folyamán. A csalájdára összpontosított.
Volt az asztalon minden, amit szem, száj megkívánt. Mind
Petra nagy kedvencei voltak. Jól belakomáztak, majd mindenki elment felkészülni
a nagy napra. Petra huszonegy éves lett. Amerikában már hivatalosan is fogyaszhat
alkoholt legálisan.
Ránézett a mobiljára, ami az asztalán pihent. Már pár
régi tanárra írt neki a Facebook-on, illetve barátok is mind rátaláltak és
emlékeztek rá milyen nagy nap is a mai. Eszébe jutott az előző este, amikor
páran még átjöttek hozzá iszogatni és a pizzát fogyasztani. Leült a székére, és
sorban megköszönte őket, amikor az anyja nyitott be hozzá izgatottan.
-
Indulunk!
Készen állsz? – kérdezte és összecsapta a tenyereit.
-
Oké,
de hova megyünk? – húzta össze a szemöldökét kérdőn Petra, ahogy a hátizsákjába
tette a mobilját, ami épp akkor kezdett el csörögni. Előhúzta, majd a kijelzőre
pillantott – Virág hív – mondta, és felvette.
Az édesanyja bólintott, és kiment a kocsihoz, hogy odakint
várjon a lányára. A szülinapos felvette a hívást, miközben a fekete szandálját húzta
fel a lábaira. A vonal túlsó végén izgatott felköszöntést hallott.
-
Nagyon
boldog 21. szülinapot! – köszönt bele a barátnője – Sokat gondolkoztam, hogyan
tehetnék olyan nagy gesztust, amit te csináltál az enyémre – gondolkodott el, s
egy kis időre csönd maradt.
-
Köszönöm,
de nem kell nagy dolog. Komolyan – mondta, de Viri a szavába vágott.
-
Nem
tudom, hogy láttad-e már a videódat... gondolom most anyukáddal elmentek ünnepelni,
igaz? – kérdezte, és egy kicsit megijedt, mert honnan tudná, hogy nem maradnak
otthon. A vírus még mindig tart, hiszen máig ellenőrzi nála van-e a maszkja. Mivel
minden meg volt, így elindult kifelé. A többiek már a ház előtt vártak rá a
kocsiban. Édesanyja dudált egyet, s ekkor megtorpant. A fiú ott állt az anyós
ülés felöli oldalon lévő nyitott kocsiajtó előtt. Meg volt róla győzödve, hogy
rávárt. Ő meg azt hitte elment – Petra, ott vagy még? Csak azt mondtam, hogy légy
ma résen! Lesznek még meglepetések.
-
Még?
– motyogta teljesen lefagyva – Virág, itt van. A török.
-
Mi? –
döbbent le, és nem tudta eldönteni a szülinapos, hogy most őszintén el van
csodálkozva vagy nem. Megfordult a fejében, hogy ez az ő műve. De a
visszafolytott kuncogás miatt azonnal választ kapott a kételyeire. – Ez
teljesen új információ!
-
Tudtad,
mi? – kérdezte széttárt karokkal – Miért nem szóltál?
-
Meglepetés!
Amúgy akartam, amikor rám írt, hogy tudja, hogy eltávolodtatok egymástól, de
meg akar lepni – felelte a barátnője, és már kezdett félni a mai naptól – Szóval
írj mindenképpen, hogyan telik a napod! Még egyszer boldog szülinapot! Vegas,
baby! – nevetést hallva a túl oldalról.
-
Rendben,
és köszönöm még egyszer, de nem kérek még több nem bejelentett eseményt. Félek
nem vészelem át a mai napot. Élvezd Hollandiát! – röhögött, majd letették a
hívást, és közelebb ment a berregő járműhöz.
A srác becsukta az ajtót, ahogy beszállt, s utána beült
mögé. Hol az anyjára, hol hátra nézett a többiekre, főleg rá. Nem értette mi
történik, de anyja csak vigyorgott és elindult be a városba.
-
Hova
megyünk? – kérdezte meg hirtelen, amire nem kapott választ helyette valaki egy
sálat tekert a szemére, hogy ne lásson, majd meg is kötötte. Nem túl erősen, de
annyira igen, hogy nem nem csúszott el róla.
-
It
is a secret – suttogta a srác az ülése mögül, és egy fajta meleg érzés futott
végig a gerincén.
Szóval nincs vége a napnak, és nem egy nyugis kedd lesz
mai. Sóhajtotta, miközben a gyomrát egy apró remegés rázta meg, viszont nem
volt jele annak, hogy rosszul lenne. A férfi ujjait érezte meg a jobb karján,
de azonnal elhúzta onnan a kezét és az ölébe helyezte. „Akár öt kecskéért is
eladhat egy hatvan éves török basának, csak többet ne találkozzanak” –
gondolta, de inkább el is vetette, mert nem biztos, hogy olyan jó dolga lenne az
idősebbel.
(35 perccel később)
Éppen Budapest egyik trambulin parkánál parkoltak le.
Volt már pár autó a parkolóban, de nem sokan, sőt azt is tudta az édesanya,
hogy pontosan kik várnak odabent, kívétel ez alól a szülinapos, akinek mind ez
még titok volt.
-
Megérkeztünk?
– nyúlt a szemfedőért, hogy levegye, de az anyja megfogta a kezét jelezve, hogy
még ne – Komolyan? Így kell közlekednem?
-
Fogom
a kezed, mint kiskorodban – mondta, amire kedvesen felnevettek – Kísérünk majd
téged mind – tette hozzá.
Kiszálltak a kocsiból, majd elindultak az épület
bejáratához. A recepciós már azonnal tudta, hogy kik érkeztek meg, és előre
rohant a helyiség ajtajához. Óvatosan nyitotta ki, hogy semmi zajt ne csapjon. Valami
kód féleséget kopogott le, majd visszament a pulthoz.
-
Üdv
nálunk! Erre tessék – mutatott az ajtó irányába, bár Petra nem tudtam merre
kellene mennie, de a két vezetőhe óvatosan vittek befelé.
-
Ha
elhanytok, akkor azonnal hívom a zsarukat – jelentette ki, amire körülötte csak
nevettek. Kívéve a török haverja, aki nem értett ebből egy szót sem.
„Mi folyik itt? Ki volt az a nő? Miért van lefedve a
szemem?” – gondolta, majd egy
kis idő múlva megálltak. Leszedte a kendőt a fejéről az anyja, és egy ajtóval találta
szembe magát.
-
És
most mit csináljak? – nézett hátra, de nem nagyon engedték, hogy túl sokat lásson,
mert a falon sok-sok plakát volt a helyiséggel kapcsolatos dolgokkal – Nyissam
ki? – nézett körbe a többiekre, akik hevesen bólogatni kezdtek. A török barátja
nem igazán tudta mit mondanak, de nem szólt egy szót sem. Érezte, hogy most jön
a meglepetés, hogy most kezdődik az igazi izgalom.
Petra a kezét az ajtóra helyezte, és betolta. Ahogy belépett
a fények felkapcsolódtak. Mögötte már fogták az ajtót, hogy ne csapódjon rájuk.
Ledöbbenve nézett körbe. Nem csak, hogy trambulinok vették körbe őket, de mindenki
ott volt. Az édesapja a feleségével. A család többi része az unokatestvérekkel
is ott álltak kiabálva a barátaival, hogy meglepetés. A hangfalakból hirtelen megszólalt
valakinek a hangja, de el se akarta hinni, amíg észre nem vette a hátul
felállított rögtönzött kis színpadot. Az AWS összes tagja ott álltak, miközben hirtelen
néhány Forma1-es versenyző is feltűnt a szeme előtt. Azt se tudta hova nézen és
mit gondoljon. Hirtelen valaki a nyakába ugrott, és megölelte.
-
Remélem
sikerült meglepni, de mielőtt a trambulinok felé vennéd az irányt... – fordított
a mögöttünk lévő falon levő kivetítőre Virág, ahol hirtelen Ronaldo jelent meg.
Döbbenten meredt Petra a kijelzőre – Mindenki, aki nem tudott ma eljönni – mondta
a barátnője, és vigyorogva vezette a szülinapost a kijelölt ’trónjára’, ami a
legelső sorban kapott helyett. Eközben nem tudta levenni a szemét a
felvételről. Voltak autóversenyzők, voltak régi osztálytársak vagy jelenlegi
szaktársak is.
Mire a végére ért felállt, és mosolyogva köszönte meg
angolul, magyarul, németül és apjára nézve bulgárul. Ezután tűnt csak fel neki,
ahogy visszanézett a falra, ahol nem régiben több ember köszöntötte fel és
meséltek róla vicces pillanatokat vagy éppen csak jó kívánságokat osztottak meg
vele, hogy ott fekszik egy asztal telis-tele ajándékokkal megpakolva. Elképedve
nézte a csomagokat, pedig az ivászaton előző este kijelentette mindenkinek,
hogy nem kér semmit.
-
Mehetünk
ugrálni? – fordult vissza a többiekhez, és nem is kellett kétszer kérdeznie. Egyszerre
vette le mindenki a cipőjét és neki ugrott a trambulinoknak, amik csak rájuk
vártak. Az egész helyiség csak nekik volt lefoglalva arra a napra.
(40 perccel később)
Fáradtan, izzadtan állt meg az egyik büfé asztalnál és
egy pohár vizet szorongatott a kezében. Már a harmadikat húzta le a torkán,
amikor kedves, török barátja jelent meg előtte. Sóhajtott, és a hajába túrt,
mert túl jól érezte magát ahhoz, hogy most vele is szembenézzen.
-
I
know you don’t want anything with me – kezdte – But I just want to let you know
that I broke up with all my other girlfriends or lovers if you prefer this
title for the girls I had – magyarázkodott, de mielőtt még folytatta volna
valaki félbe szakította. Petra hálásabb se lehetett volna neki.
-
So,
I heard that there is a special lady who has a birthday party here, right? – kérdezte Lando,
és nem is akart hinni a szemének – I’m so sorry
that I was late. I have been talking with one of your friends who made a
contact with me… I thought I couldn’t come, but here I am. I heard there is an
after party at night.
-
I don’t know anything – szólalt meg a
lány, és köpni-nyelni nem tudott. A török srác meg látva Petra izgatottságát a fiatal
Forma1-es versenyző miatt tovább állt. A sarokba –
This. I can be really thankful for my friends and family.
-
They put together quite a day actually – árulta
el a titkot a srác, de maga a lány nem nagyon értette. Virág rohant oda
hozzájuk, és boldogan köszöntötte a versenyzőt.
-
I’m so happy that you made it! The finale is going to
be later – beszélt még kódban Lando-val, amiből cask annyit vett le
a szülinapos, hogy valamit még terveznek.
-
There is not going to be any other surprises, right? –
kérdezte, de csak mindketten nevettek.
-
Nothing big – mondta neki a barátnője, és ő
maga is elvett egy poharat, amit limonádéval töltött meg. Egy szempillantás
alatt eltűnt a folyadék.
-
Okay. I think I’ll check something. I’ll see you later
– mosolygott Petrára, majd elköszönve kilépett az épületből.
-
Virág, mi a franc van? – fordult hozzá Petra, és keresztbe
fonta a karját – Hogyan érted el Lando Norris-t? Még az AWS-t elhiszem, de egy autóversenyzőt?!
– képett el.
-
Igazság
szerint közös munka volt – helyesbített Viri, miközben nem nagyon vigyorogni – Az
ajándékokat anyukádék elviszik haza. Ettél már? Ez az ebéded. Most itt leszünk
egy darabig. Ha szeretnél kibontani ajándékot arról is lehet szó.
-
Ugráljunk
még, majd utána meglátjuk – felelte, és inkább tovább állt. Nem tudta mit hoz
még a nap, de talán jobb is volt neki, hogy megélhette később az igazi
ajándékot.
(185 perccel később)
Megannyian fáradtan ültek le enni a kis szendvicseket és
finomságokat, miközben a szülinapos kibontotta a hozott ajándékokat. Egytől
egyig odaáig volt értük. Közben a háttérben Petra kedvenc dalai szólaltak meg, mert
a szórakozáshoz már a kedvenc magyar bandái is becsatlakoztak. Az ebéd után
kaja kómában mindenki kidőlt a puha kockákon és vicces történetek kerültek elő
a múltból.
Olyan délután három körül folytatódott az ugrálás, és egy
órával később Lando visszatért vagy négy üvegpezsgővel, s mellette egy tortát
gurítottak be a dolgozók a helyiségbe. Mindenki egyszerre kezdte énekelni a ’Boldog
Szülinapot’ c. dalnak az angol verzióját. Este fél hét körül kelett elhagyniuk
a helyiséget, amit olyan tisztaságban hagytak ott, ahogy talán még nem látták.
Petra és Virág beültek a híres Forma1-es kölcsön autójába
a törökkel, aki egy jó ideje elkerülte a figyelmét a lánynak. A szülinapos ugyanúgy
az anyósülésen volt és ugyanazok a férfias kezek kötötték be a szemét, mint
reggel.
-
Seriously?
I’m going to fall asleep now! – szólt a kendővel a fején, majd bekötötte magát.
-
We
have time – mondta Lando mellette, és hátra nézett a barátnőjére, aki tudta,
hogy sréhében ül mögötte hátul. Bár nem látta Virit, de érezte, hogy vigyorog
az ülésbe süppedve.
-
Where
are we going? – kérdezte, s választ várt.
-
Just
relax. We’re going to protect you. Trust me – mondta, majd biztatóan
megszorította barátnője kezét egy kis ideig.
A lány sóhajtva visszadőlt az ülésébe, és lehunyta a
kendő mögött a szemét. Mire kinyitotta már álltak és nem fedte semmi a szemét.
Úgy látszik sikerült elaludnia. Mellette Lando ült, aki éppen a telefonján írt
nagyon valamit, amikor felnézett rá a srác, és mosolyogva nézett rá.
-
So,
you’re awaken! – fotózta le a lányt, aki összehúzta a szemét – Sorry, Virag asked
for it.
-
Oh,
okay, but – nézett körbe a kocsiban, de rajtuk kívül nem igazán volt más – Where
are we?
-
Somewhere
in Hungary – mondta – Where you will have your best night of your life.
-
What?
– döbbent le, majd ekkor ismerte fel, hogy a Balaton terül el a szeme előtt – How
much... I slept?
-
A
lot. It is 10pm now – szállt ki a kocsiból a férfi, majd megvárta, hogy a lány
is kiszálljon. Bezárta a járműt, majd átsétált előtte a szülinaposhoz – Before we
are going in – mutatott egy épületre, ami egy elegáns hotelnek nézett ki – Your
friend did everything this is gonna be your best day – nézett le rá, miközben a
mobilját zsebre dugta.
Megfogta a kezét, majd elindultak befele együtt, vagyis a
srác húzta maga után. A lány próbálta feldolgozni, hogy a Forma1-es versenyző a
kezét fogja. A szálloda igazgató már várta őket, és bevezette őket egy hallba,
ami nagyon szépen fel volt díszítve, és már vártak rájuk. Virág vigyorogva
integetett, majd egy becsomagolt ruhát adott át barátnőjének, aki elengedte Norris
kezét, és lenézett a csomagra.
-
A
tizes szoba a tied – adta át neki a kulcsot – Menjek veled?
-
Nem,
megtalálom – mondta – De mi ez? – kérdezte.
-
Van fél
órád felkészülni az estére – mondta Viri, majd kitolta a hallból, és még hallotta,
hogy utána küldi Lando-t, aki később követni kezdte.
-
So,
you are my guide for the night? – állt meg a szobájának ajtaja előtt és a fiúra
nézett, ki széttárt karokkal nézett rá vigyorogva.
-
Good
payment – nevetett, majd megrázta a fejét – No, I mean, I don’t get anything – rázta
a fejét, majd megállt a küszöbön kívül. Petra utána fordult kérdőn, majd
rájött, hogy miért nem jön beljebb – I just wait for you outside – csukta be az
ajtót illedelmesen.
Nem telt bele húsz percbe mire egy elegánsan felöltözött nő
nézett vissza rá a fürdőszoba tükörből. Néhány elpakolt cucca ott volt már a
szobájában, de nem értette, hogy ez hogyan volt lehetséges. Az egyik fejete
ruháját kapta kézhez, amit nagyon szeretett. Az edző cipőjébe bújt, és körbe
nézett a szobájában, amiben egy egészen nagy franciaágy feküdt. Legalább jó
nagy helye lesz az este.
Kinyitotta az ajtót, amin egy test dőlt el előtte a lába
előtt, ahogy ijedten ugrott hátra. Lando másodpercekkel később táplászkodott
fel. A hajába túrt és végig nézett a lányon.
-
Wow.
You look beautiful – szólalt meg, s érezte Petra, ahogy halványan elpirul.
Becsukta maga mögött az ajtót, és a kezében tartotta a kulcsát a telefonjával
együtt – I can put them away into my packet, if you want, of course.
-
Oh,
thanks – adta át neki, s a srác a nadrág zsebébe helyezte.
Lementek, vissza a hallba, ahol már indult az este. Újabb
hatalams üdvrivalgás kezdődött és már egyre többen gyűltek össze. Olyanok is
jöttek, akik a tranbulinozásnál nem voltak jelen. Átölelt minden új arcot, majd
elindult az este. A zenét DJ indított, majd éjfél környékén az AWS vette át egy
Happy Birthday-jel indítva.
Előfordultak rövid és hosszú italok, illetve rengeteg
tánc. Petrának feltűnt, hogy nem látja a törököt, ami miatt megkönnyebült, de a
következő pillanatban megbotlott valamiben és Norris karjaiban találta magát.
Ebben a pillanatban újra DJ-re váltottak, s a bandatagok lejöttek a színpadról,
hogy igyanak egyet vagy megragadjanak egy szingli lányt a lassú számra. A
szülinapos kissé ittasan feltáplászkodott és fülig pirulva nézett fel a
versenyzőre, aki a hajába túrt, majd a kezét nyújtotta.
-
A dance?
– nézett a lány szemeibe, aki bólintott, majd egészen közel húzva magához forogtak
körbe-körbe – You are a really gorgeous and special girl. Do you know that?
-
Oh,
no, I mean, thank you – motyogta, és teljesen meglepte a fiú. Úgy érezte csak
ők vannak ott a táncparketten, és már egy éve táncolnak, de nem így volt.
A szám váltásánál szétváltak, majd a pulthoz húzódtak és
rendeltek egy-egy rövidet. Petra még tudta, hogy bírja, de már kezdett a fejébe
szállni a sok ital. Úgy érezte azt se bánná, ha a földig inná magát, mert ennél
jobb napja nem is lehetett azt leszámítva, hogy a reggelt egy törökkel kezdte
és talán egy brittel zárhatja. Talán.
-
Hogy
érzitek magatokat? – ugrott oda Viri mellénk egy gintonic-kal a kezében.
Teljesen ki volt pirulva a táncolásban.
-
Jól –
felelte az ünnepelt boldogan, majd Lando mellé lépett, és lábujjhegyre állva a
srác fülébe súgott, aki ugyanúgy suttogva válaszolt neki – What is it? – kérdezte
kérdőn.
-
Nothing
– rázta a fejét a barátnője, és megveregette a fiú vállát, mint egy régi jó
barát, majd megölelte a barátnőjét – The really important thing is that... you
drink that – mutatott az italra – And we dance! And you have fun! – vigyorgott.
-
Virág,
beszélhetünk? – kérdezte tőle, mert már aggódni kezdett a barátnője éppsége
után, s elvette tőle a poharát, amit a forma1-es barátja kezébe nyomott – A minute!
– szólt neki, majd még gyorsan kiitta a
kis pohár tartalmát.
Kimentek a helyiségből a finom nyári levegőre. Kellemesen
hűvös volt, de nem annyira, hogy fázni kezdjenek.
-
Tényleg
jól érzed magad? – kérdezte Viri, és Petra bólintott, de kicsit aggódva nézett
a barátnőjére – Oké, mert még van egy ajándékom a számodra, de az még idő
kérdése.
-
Nem
kérek többet – ölelte meg – Azt hittem Hollandiában vagy! – hitetlenkedett – Komolyan
hazajöttél? – nevetett – És mi ez a nagy buli?
-
Nem fogod
elhinni, de mindenki belefizetett – mondta a szervezője az estének – És örömmel.
Anyukád rengeteget segített. Igazság szerint ő érte el az AWS-t is, és beszélte
le őket, hogy meghívja őket a szülinapodra. Ingyen eljöttek – tette hozzá –
Mert mondjuk ihatnak és ehetnek korlátlanul.
-
Lehet
egy kérdésem? – kérdezte, és Virág bólintott – Ki az a srác ott a parkolóban,
aki nagyon néz minket? – fordította meg a barátnőjét – Én is intézkedtem – vigyorgott
– Egy kis késői szülinapi ajándék neked.
-
Mi? –
merett a sötétbe, amikor hirtelen kivette az alakot, majd felsikkantott. A
barátnőjére nézett – Mi?!
-
Szívesen
– veregette meg a vállát – Hogy találtad meg?
-
Ismerőseidnél
keresgéltem, és... csak rá kellett néznem a srác profilképére – vont vállat – Jó
srácra írtam rá?
Viri fülig pirult és még a halvány sötétben is paprika
pirosnak nézett ki a vörös ruhájában. A srác odasétált hozzájuk.
-
Hey –
köszönt – You are the birthday girl, right? – nézett Petrára, aki bólintott.
-
Yes,
I was yesterday – felelte, majd megveregette a barátnője vállát – And this friend
of mine needs to calm herself down, because she did so much for organizing this
day. Can you help her?
-
What?
– nézett hol a fiúra, hol a barátnőjére a főszervező, majd a srác átvette a
lányt, aki most se értett semmit.
-
Do
you want to walk a little? – kérdezte, majd csendben engedelmeskedett.
-
Don’t
walk far away! – kiabált utánuk, de csak viccből, amin a srác jót nevetett, de
valószínűleg a barátnője megjegyzésén utána.
-
I won’t,
mom – mondta kuncogva, és Petra visszaindult a hotelbe, de a bejáratnál egy
kissé részeg Norris-t pillantotta meg. A srác megfogta a kezét a lánynak. Meglepően
jól ment még, de a mozdulata gyors és hirtelen volt. Fel se fogta csak mikor testük
egymáshoz ért, a szájuk egy új kalandot nyitott a másikában.
Nem sokáig maradtak a bejáratnál. Percekkel később a lépcsőn
próbáltak felsétálni, majd benyitva a tizes szobába azonnal az ágyban értek
földet. Lando felfedező útra indult a lány testén, akiben kavargott már némi
alkohol, de még így érezte, hogy egy hihetetlenül nagy álma vállik valóra. A
törökkel se volt hasonló élményben része, de tudta, hogy azzal a férfival csak jobb
éjszakákban lehet, majd része. Nem is tévedett nagyobbat.
Valamikor reggel kilenckor dörömbőltek a szoba ajtaján,
amire felriadt, s a mellette fekvő Lando is nyitogatni kezdte a szemeit. Kikelt
az ágyból, amiből feltűnt Petrának, hogy meztelen. Talán az éjszaka nem
zavarta, de most fogta a férfi ingjét és magára húzta. Akkor ott nagyon örült,
hogy mennyivel nagyobb nála, mert ruhaként hordthatta magán. Kinyitotta az
ajtót, ahol barátnője a tegnapi ruhájában ijedt, döbbent arccal nézett rá. A haja
kócos volt és úgy nézett ki, mint aki egy percet sem aludt. Kezében egy terheségi
tesztet markolt.
-
Soha!
Soha nem fogok inni – motyogta, és az ajtó melletti falnak döntötte a hátát. Leguggolt
barátnője elé, majd megfogta a vállát – Védekeztünk. Meg vagyok róla győződve.
-
Az
esetek tíz százazlékában előfordulhat. Tíz emberből egy mindennap teherbe esik
óvszerrel is – mondta Petra egy gyors matekkal – De nem biztos, hogy jó a matek
– tette hozzá – A lényeg, hogy nem kell félned. Itt vagyok.
-
Nem
akarom elvetélni – fogta a hasát.
-
A
srác tudja? – kérdezte, s barátnője megrázta a fejét – Akkor itt az ideje
elmondani neki – állította fel – Most visszamész a szobádba. Megmosakodsz.
Átöltözöl, majd odamész hozzá a teszttel.
-
Mi
van, ha nem akar, majd semmit tenni vele? – remegett meg – Úristen, mit fog
mondani anya és apa?!
-
Semmit,
szeretnek és segíteni fognak! – húzta fel, majd Petra átkísérte a szemközti
nyolcasba a barátnőjét. Megmosta az arcát, majd keresett neki a lány bőröndjéből
egy ruhát és alsóneműt, amit beadott neki a fürdőbe.
Az alvó férfira pillantott, majd egy apró mosoly jelent
meg az arcán. Ezek az emberek szülők lesznek kilenc hónapon belül.
-
Rendben
– suttogta Virágnak, és felemelte a mutatóujját, ahogy kihúzta a fürdőből falfehér
barátnőjét, aki még mindig a tesztet szorongatta. Megállította az ágy előtt és
elordította magát – Good morning! – húzta le a takarót a fiúról, de bár ne
tette volna. Ugyanis meztelenül feküdt az ágyban. Abban a pillanatban ki is
rohant magukra hagyva a fiatalokat.
Visszasétált a szobájába, ahonnan Lando sétált ki, hogy
megkerese. Vigyorogva nézett Petrára, ahogy feltűnt neki, hogy az ingjében van.
-
I
was wrong. This looks better on you – karolta át a lány derekát és megcsókolta
lenézve rá – Where were you?
-
I
just needed to calm my best friend down. She is pregnant – szólalt meg – Maybe.
-
Wow.
That’s big – húzta be a lányt vissza a falak közé – Are you hungry?
-
Starving.
I’m going to put something on – találta meg a bőröndjét a szekrény előtt és
kihalászott egy rövidnadrágot egy ujjatlan felsővel és tiszta alsóneművvel.
A ruháival együtt indult volna a fürdőbe, de az
autóversenyző döbbenve nézett rá hovamegy. A srác előtte húzta fel a nadrágját.
A lány végül ott maradt és felöltöztek egymással szemben, miközben mindkettő
gyomra versenyzett melyik szól hangosabban. Tíz perccel később szaladtak az
ebédlő felé, ahol már vártak rájuk. Tudta a szálloda tulajdonos, hogy később
fognak érkezni, így tízkor boldogan fogadta őket. Már pár barátja bent ültek az
asztaloknál.
Virág és kedves szaktársa már lent voltak, de ahogy
beléptek a barátnője rájuk nézett. Ekkor tűnt fel a Petrának, hogy Lando kezét
fogja és hatalmas mosoly terül szét az arcát. Ahogy ez mindenkinek feltűnt
egyszerre kezdenek tapsolni.
-
A 21
évesnek! – kiáltotta mindenki egytől egyig.
-
For
the birthday girl! – szólalt meg Siklósi a háttérben felemelve a kávéját.
-
Thank
you – nézett körbe mosolyogva, majd a telefonja kezdett csörögni Norris másik
kezében, aki felvette és odaadta neki.
Édesanyja jelent meg a képernyőn, aki ott ült a reggeliző
asztalnál, miközben Viri az ő családjával beszélt és osztotta meg a hírt. A szülei
természetesen kíváncsiak voltak ki az apa, így a zavarban levő srác gyorsan belekerült
a képbe. Petra elnevette magát, majd tovább mesélte az estét, de néhány pontját
megtartotta magának. Például, hogy mi történt közte és Lando között a paplanok
alatt. Ennél boldogabban se ihatta a cappucino-ját egy asztal fölött, és szebb
látvány sem fogadhatja reggel, mint egy brit forma1-es látványa.
-
Your
eggs are not going to be warm forever – figyelmeztette Norris, miután már tíz
perce rajta pihentette a lány a tekintetét.
-
I
know. I just live my dreams – suttogta, majd enni kezdett, ahogy a telefonján a
dátum már tizenötödikét mutatott és ezzel hivatalosan is elkezdte a 22.
életévét.