Ezt muszáj megtenni!
Amikor Ajdovščina
repülőtéren leszállt a gépe, kiment fogni egy taxit, amivel elindult Piran
felé. Egy órás utazás után kifizette a sofőrnek az utat, ami a kollégium előtt
állt meg. Felnézett az épületre, majd sóhajtva elindult a dorm-ok felé, ahol
már néhány diák ácsorgott előtte. Besétált a nagy kapun, majd megkereste a 354-es szobát, ami a harmadik emeleten helyezkedett e, a legvégén. Nagy levegőt vett,
mielőtt benyithatott volna, végül lenyomta a kilincset, és szembe találta magát
egy félmeztelen sráccal, Lucas-szal. Megismerte a profilképéről.
-
Lucas? Szia Dóri vagyok – tette le a
csomagját az ajtóban, hogy kezet tudjon a fiúval rázni, aki örömmel fogadta el
a kezét, aztán megszólalt.
-
Ja, igen, persze! – mondta végül, és
megfogta a bőröndöt, majd behúzta a kisebb lakásba – Leo, Mona! Nézzétek kijött
meg! – kiáltotta el magát, miközben Dóri körbenézett az otthonos szobán. Az
említett személyek kidugták a fejüket a szobájukból.
-
Szia – köszöntek egyszerre mindketten,
aztán a lány mosolyogva tárta ki az ajtót.
-
Megjött a szobatársam, és végre nem
egyedül vagyok a két sráccal! – ugrott az újonnan érkező lány nyakába, aki azt
se tudta mit mondjon – Ki éhes?
-
Egy kicsit – felelte Dóri, majd folytatta
is – De előtte szeretnék kipakolni – mutatott a csomagjára. Ezután egyedül is
hagyták a szobájában, ahol Mona már teljesen el is foglalta a szoba egyik
felét.
Eltelt két óra mire
Dorottya végzett a pakolással, és az interneten keresztül üzent a barátainak, a
családjának, hogy megérkezett. Nem tudott rosszat mondani a helyre, mert eddig
minden a legnagyobb rendben volt. Meddig?
A vacsora este hétkor
történt meg, amikor a lakás mind a négy tagja leült a kanapéra, és enni kezdték
az általuk összerakott ételt, ami saláta volt csirke darabokkal. Úgy tíz percig
senki nem szólalt meg, míg végül Leo törte meg a csendet.
-
Amúgy mi, Lucas-szal Németországból
érkeztünk meg tegnap. Mona, pedig már három napja tartja itt a frontot –
mutatta be magukat, majd az említett lány megköszörülte a torkát.
-
Franciaországból jöttem, azon belül is
Marseille-ból származom – felelte, és mind a hárman Dórira néztek, mert
érdekelte őket honnan származik. Mind a négyen angolul beszélgettek egymással,
ami mindenkinek remekül ment, és jól megértették egymást.
-
Magyarországról jöttem, Budapestről.
Németül ugyanúgy jól tudok, mint angolul, sőt a spanyol nyelvvel is elkezdtem a
gimnáziumi éveim alatt foglalkozni. A francia nyelv is érdekesen hangzik –
mosolygott rájuk, majd Leo elgondolkozva megszólalt.
-
Kannst
du Deutsch sprechen? Faszinierend! – felelte boldogan.
-
Ja. Ich habe ein Sprachzertifikat auch –
bólintott Dóri, majd tovább ette a salátáját – Ti milyen nyelven beszéltek az
anyanyelveteken kívül?
-
Angolon kívül? Az olaszt tanultam, amit a
suliban egy nagyon jó tanárom tanított – mesélte Mona, ahogy Lucas közbe vágott
a mondata végén.
-
Németen és angolon kívül… más nyelvet még
nem tanultam meg. Viszont sok nyelven el tudom mondani azt, hogy köszi. –
Felállt, és felkészült a bemutatójára – Thank you, Danke, Köszi, Bedankt,
Kiitos, Dík, Merci – vigyorogva nézett körbe. Mona a hajába túrt nevetve.
-
Az merszi, nem mörszi – nevetett fel a
lány – Toi…
-
Tudományos tény, hogy a francia nyelv a
legnehezebb – felelte, és visszaült a helyére.
-
Szerintem a magyar – válaszolta a Dóri –
Megpróbálhatlak benneteket megtanítani, bár a Köszid nem volt rossz –
biccentett elismerően Lucas fele, aki kihúzta magát.
-
De a németed, haver – röhögött Leo, és
vállon veregette.
Az este további részében
még beszélgettek egy kicsit, majd lassan mindenki nyugovóra tért, vagy csak a
szobájába vonult. Mona gyorsan elaludt, míg Dóri fent maradt pár órát, hogy
beszélgessen a magyar barátaival, akik már aggódtak érte. Egy közös videóhívás
messengeren, ahol nyugtatta a többieket, hogy minden rendben, és remek
lakótársakat kapott, ahogy már gondolta, amikor elkezdett velük neten keresztül
ismerkedni.
-
Holnap tervezek munkát keresni valahol az
egyetemen… - gondolkodott el hangosan, majd lenézett a telefonjára, aztán az
órára pillantott, amin már fél tizenegy volt – Jobb, ha megyek – ült fel, és
feltette a töltőre a telefonját – Jó éjszakát – nézett a többiekre, s
kikapcsolta a készülékét, majd nyugovóra tért.
Másnap reggel az ajtaja
nyitva volt, a másik ágy bevetve állt, és finom illatok terjedtek szét az egész
lakásban. Pizsamában és a papucsában kicsoszogott, ahol Mona sürgött-forgott a
kis konyhában. Kócos haja ide-oda lobogott, ahogy a köntösében öntött ki
magának kávét.
-
Jó reggelt – vette észre Dórit, és a
fekete italra mutatott – Kérsz?
-
Nem, köszi – rázta meg a fejét – Csak egy
pohár vizet… - vett le egy poharat, amit megtöltött, s lassan megitta azt –
Mona, mivel te vagy itt legtöbb ideje, tudod, hogy van-e lehetőség munkát
vállalni az egyetemen a tanulás mellett? – ült fel a bárszékre, ami a pult
mögött helyezkedett el.
-
Igen – bólintott lassan, ahogy
visszaemlékezett – Lehet korrepetálásokat vállalni mindenféle tantárgyakból –
felelte – De könnyebb, ha a saját szakodon keresel valakit általában.
-
Köszi, utána nézek – nézett végig a finom,
elkészített palacsintákon, végül a saját magával hozott zabhelyen állapodott
meg a tekintette, így felvágva pár banánnal megevett belőle egy tállal.
Reggeli közben a
srácokkal nem is találkozva indult el az egyetem bejáratához. Mona mondta el merre találhatja meg a táblát, ahol minden további információ megtalálhat, s
így is tett. Mivel csak nyelvi órákat vett fel, ezért leginkább ezen a
területen keresett embereket, és pillanatok alatt talált is. Egy spanyol srác
keresett valakit, aki magyarul tanítja. Felírta a telefonjába a fiú számát, s
pár lépéssel odébb rácsörgött vidáman.
-
Halo? – köszönt bele a fiú a vonal másik
végén.
-
Szia. Szabó Dorottya vagyok, csak azért
kereslek, mert láttam a hirdetésed a táblán a korrepetálással kapcsolatban, és szeretnék
jelentkezni a munkára – nézte a lézengő diákokat, akik az udvaron beszélgettek
egymással vagy olvastak, festettek valami szépet.
-
A korrepetálás. Persze. Mit szólnál, ha ma
délután négykor találkoznánk a Starbucksban? – mosolyodott el, de persze ezt a
lány nem láthatta.
-
Rendben, oké – vágta rá elégedetten –
Elkezdjük ma, vagy még megbeszéljük a dolgokat? – kérdezte.
-
El is kezdhetjük néhány alapvető dologgal.
Viszek füzetet, ha gondolod – nézett ki a szobája ablakán, ami rá látott az
egyetem bejáratára – Pedro.
-
Oké, Pedro, ott találkozunk – végül
elköszönve letették a telefont. A srác közelebb lépett az üveghez, mert úgy
gondolta talán észre tudja venni a lányt, akit még sosem látott. Dóri éppen
sétált visszafele, amivel elment Pedro épülete előtt. Volt a fiúnak egy érzése,
hogy ő lehet az.
Visszaérve a szobájába
éppen egy vita kellős közepére csöppent bele. Mona egy felmosóval a kezében
csapkodott, miközben Lucas a fejét fogva magyarázott tovább neki. A
veszekedésük egybe folyt, alig lehetett érteni belőle bármit is, mivel
folyamatosan egymás mondatait nem hagyták végig mondani. Leo-ra pillantott a
kétségbeesett lány, aki éppen egy nagy adag kávét fogyasztott akkor.
-
Mi folyik itt? – lépett mellé, és suttogva
tette fel a kérdését. A fiú belekortyolt a forró italba, majd a bögre mögött
megjegyzett egy halk mondatot.
-
Lucas trehány, ezt jobb, ha megjegyzed.
Mona, pedig, ahogy észrevehető rendmániás, ami pont ellentétek egymásnak –
fejezte be, és mindketten ijedten néztek fel, amikor csattanást hallottak,
viszont csak a felmosó esett le a földre, mert a fekete hajú, francia lány
idegesen dobta el.
-
Komolyan?! Átváltottál az anyanyelvedre?
Toi! – Emelte fel a mutató ujját, ahogy Lucas, a göndör szőke felnevetett, és
megfogta a lány ujját, akinek kinyíltak kerekre a szemei.
-
Du bist müde, du sollst schlafen. –
Ellépett a lánytól, mint, aki jól végezte a dolgát, és elvett egy lekváros
palacsintát a pultról, majd beleharapott, amikor észrevette az új onnan
megérkező szobatársát – Dóri! – vigyorgott, mire Leo megrázta a fejét, mert
tudta mit akar a haverja. Beleugrani a lány nyakába. Mona közben bevonult a
szobájába a felmosót a földön hagyva.
Dóri odament, és
felvette, majd a helyére tette. Megigazította göndör haját, majd megpróbált egy
halványt mosolyt tenni az arcára.
-
Szereztem munkát, vagyis remélem –
ugrottam fel boldogan, amire kapott egy kis tapsot, és vállveregetést.
-
Mit fogsz csinálni? – kérdezte mosolyogva
Leo, miközben beletúrt a sötét barna hajába.
-
Pedro nevű srácot fogom magyarra tanítani
– felelte Dóri, és körbe nézett, majd sóhajtott egyet – Azt hiszem jobb lesz,
ha beszélek Monával.
-
Szerinted nagyon haragszik rám? – kérdezte
szomorúan, s megrázta a fejét – Mert először azt hittem színészkedik, hiszen
annak tanul, de aztán túlságosan is dühösnek tűnt.
-
Biztos megbocsájt – mosolygott rá Dóri, és
bement a feldúlt lányhoz, aki megtörve zokogott az ágyon. Becsukta az ajtót a
szobatársa, és leült elé – Mona? Nem akart megbántani, csak azt hitte
megjátszod magad, aztán már nem tudott kilépni a vitából…
-
Nem érdekel – rázta meg a fejét könnyes
szemeit felmutatva – Apukám ma délben meghalt autóbalesetben… - Ezzel
megfordult, és beletemette az arcát a párnájába. A göndör, barna hajú lány
előtte döbbenten hallgatta végig a szavait, majd együtt érzően simogatta meg a
hátát.
-
Sajnálom Mona – suttogta – Biztos, hogy
nagyon büszke rád még most is.
Ekkor kopogtak a lányok
szobájának ajtaján, majd később kinyílt csendesen. A két srác állt ott
szomorúan. Hallhatták, ahogy a francia lány kiabál, s amikor meglátták a maga
alatt lévő lányt odaültek mellé, és két oldalról átölelték, közben Dóri is
csatlakozott előrről. Ebből végül csak a szőke, göndörünk maradt, a többiek
mind elhagyták a szobát. A sötét barna hajú srác kint a nappaliban a lány felé
fordult vidáman.
-
Van egy ötletem – kezdte el a
mondanivalóját – Mi lenne, ha összehoznánk őket? – vigyorgott, mint aki a világ
legjobb ötletét találta ki.
-
Nem rossz ötlet, de hogy akarod ezt
kivételezni? – Kezdett el játszani a hajával, miközben a szobaajtójukra nézett.
-
Többször magukra hagyjuk őket, véletlen
találkozókat szervezünk nekik, ilyesmi – vont vállat a srác – Benne vagy?
-
Próbáljuk meg – felelte Dóri, majd a
konyhában csinált mindkettőjük vacsorát magának, s leültek a kanapéra a tévéből
valami filmet nézni.
2019. 08. 24. szombat
Eljött az első hétvége
is, amikor már nagyjából mindenki tisztában van az egyetemi óráival,
időpontjaival, és lassan mindenki meg is érkezik a szobájába. A történetünk
négy főszereplője között, pedig csak ízig a hangulat. Leo és Dóri igyekeznek
összehozni a két másik lakótársukat, akik, ha nem is látják egyszer csak
rájönnek, hogy egymásnak vannak teremtve. Ez a szombati nap, pedig igyekezett
még közelebb hozni a két tudatlan barátot. Mosás napja volt. A két kupidó
hatalmas szennyest csomagolva számukra, hogy sokáig maradjanak oda lent.
-
Itt van még egy csomag – tette le a magyar
lány a nagy csomagot, amire a francia nagy szemekkel nézett fel rá – Remélem nem
gond, ha kell tudok adni aprót hozzá – kezdett el kutakodni a táskájában,
amikor a tervben lévő társa lépett mögé egy csomag apróval.
-
Tessék. Én, amúgy is eljátszanám. – Adta kézbe
nekik, majd újra beleivott a reggeli kávéjába – Nagyon hálásak vagyunk nektek.
-
Ja, persze. – Fogott meg Lucas két-két
zacskót a kezében, amit a hátára vetve elindult Mona után, aki egy-egyet vitt,
és a pénzt.
Az ajtó becsukódása után
a két másik vigyorogva egymás kezébe csaptak, és leültek a kanapéra, amikor a
barna, göndörnek eszébe jutott, hogy ma a spanyol sráccal lesz órája alig egy
óra múlva a kávéházban. Az elsőnél már érezhetővé vált, hogy van valami köztük,
de ezt nem akarta Dóri elhinni. A barátja felé fordult, miközben megindult a
szobája felé.
-
Készülnöm kell a korrepetálásra. – Ragadta
meg a táskáját, amiben már péntek este bepakolta a szükséges holmikat. Leo,
pedig a szobaajtónak támaszkodott úgy, hogy a lány ne tudjon kimenni.
-
Azt mondtad hetente egyszer lesz órátok –
rázta meg a fejét nem tetszését kifejezve – Ki fizet neked ennyit? Mennyit
kapsz?
-
Egy, ami szerdán volt az csak egy rövid
ismerkedés volt egymással. Kettő, pedig nem tartozik rád – lépett át a lába
felett, és kifutott – Eleget kapok.
-
Oké – vont vállat a srác, de tudta a másik
fél, hogy ezt még folytatni fogja – De nem tetszik nekem az illető.
-
Nem is találkoztál vele – vette fel a
kabátját Dóri, ahogy válaszolt – Ne ítéld el csak annyiból, hogy Pedro a neve,
spanyol és még nem is beszéltél vele egy szót sem.
-
Vigyázz azért – tárta szét a karját végül,
majd leült a gépe elé, hogy folytassa a maga munkáját. A magyar leányzó is
elhagyta a lakást, és elindult a találkozóra.
A megbeszélt helyen már
ott ült a fiú, és mosolyogva nézett fel, ahogy megjelent a tanára. Göndör hajú
lány mosolyt tett az arcára, majd leült elé az asztalhoz, és rendelt magának
egy pohár limonádét cukor nélkül.
-
Where can we start it? – vette elő a füzetét
és a tollát a tanuló, azután beletúrva a hajába nézett egyenesen a lány
szemeibe.
-
Now – lapozta fel maga is a jegyzeteit,
hogy meg tudja mivel is akart kezdeni – We can start to learn the Hungarian
numbers – fordította felé a lapot – I think, you have to write down, because it
will be more helpful than you just listen – mosolygott rá a fiúra.
-
Okay – nézett rá az apró, kunkori betűkre –
’Egi’? – olvasta ki először – One?
-
Yeah – bólintott Dóri, majd megformálta a
szóra az ajkait, és kimondta – Egy.
-
Egy – utánozta pontosan ugyanazzal a
hanggal Pedro is.
Így telt el négy óra,
ahogy ők elmentek húszig, aztán átvették a magyar abc betűit. Minden a
legnagyobb rendben volt, miközben pár háztömbnyire Mona és Lucas egyre közelebb
került egymáshoz. Több időt töltve egymással ráébredtek arra, hogy igazából mennyire
is hasonlítanak egymásra. Leo, pedig otthon ragadva takarított, mert nem tudott
más tenni, miután végzett pár órányi melót. Egyre jobban érzékelte azt, hogy
miközben a másik kettőt összehozzák ő Dórit elveszti. Végül befeküdt az ágyába,
és pár film mellett aludt el, miközben a többiek hazaérkeztek. Mindenki nagy
örömmel lépett a lakásba, ahol minden csillogott és rendben volt. Szó nélkül
egyeztek meg abban, hogy másnap korán kelve vesznek a negyedik tagnak valamit.