Az első sorok
“Kicsi vagyok,
székre állok,
onnan nagyot kiálltok!”
-
Anyu, apu kérdezi, hogy rendeljen-e majd
valamit vacsorára? – kérdezte, miközben körbe nézett a terembe, ahol csupa
színészi pályára készülő diák sereglett oda. Köztük volt egy igazán jóképű srác
is, aki egy ideig figyelte a lányt, majd halkan felcsörrent a mobilja, majd fel
is kapta azonnal.
-
Persze, az jó ötlet lenne, mert későn
megyek ma haza – nézett a többiekre – Persze, ha valaki jól tanulná be a
szövegét… - tűzte fel a haját, ami sötét barna árnyalatként mutatkozott az
embereknek, bár lehetséges, hogy a sok idegeskedés során már megjelent pár ősz
hajszálja is. Ezt senki nem tudja bizonyítani – Folytassuk… - nézett végig az
ember tömegen, s megakadt a szeme az egyiken – Arnold! – intett felé. A srác
jóval magasabb volt a Nikinél. Fellépett az emelvényre, majd nagy levegőt vett,
és mondta a szövegét.
„Sóhajtozol, de nem mondasz
semmit.
Görcsölsz minden apróságon.
Ami a legszomorúbb, hogy nem
szólsz egy szót sem.
Segíteni akarok, de te észre sem
veszel.
Felemelnélek, hogy láss át a
tömegen.
Átölelnélek bármikor, amikor
esetleg fázol.
Csak mutasd meg, hogy kellek e neked.”
Érzelmileg mindenki
padlót fogott ennek a végére, és bólintva fogadták el, hogy ez az alakítás az
egyik legjobban sikerült. Mienett elgondolkodva nézett a fiúra, majd bólintott.
-
Így kell ezt csinálni – tapsolt párat,
miközben lejött Arnold a színpadról – Remek volt.
-
Köszönöm – túrt a hajába a nő mellé érve,
s óvatosan Nikire fordította a tekintetét, aki mosolyogva piszkálta a kezét –
Nem lenne probléma, ha most korábban elmennék? Ma van a húgom szülinapja…
-
Dehogy, ügyes voltál! Ugyanígy tud a többi
szöveged – mosolygott rá – Niki, vigyázz hazafele – szólt a lányának, majd
Arnoldnak remek ötlete támadt, de csak halkan jegyezte meg.
-
Hazakísérjem? – kérdezte igazából Nikitől,
viszont az anyja válaszolt rá. A nő elgondolkozott végül rábólintott.
-
Igen, ha nem nagy kerülő neked – felelte,
miközben Niki nagy szemekkel nézett az anyukájára hazamenni egy idegen fiúval.
Bocsánat, számára ismeretlennel.
Halkan indultak kifelé,
senki nem szólalt egy szót sem, miközben a buszmegálló felé igyekeztek. Mindketten
hazafelé gondoltak menni.
-
Neked, hogy tetszett a próba, amennyit
láttál belőle? – kérdezte a fiú lenézve a lányra, aki hirtelen felemelte a
fejét, miután megtalálta a bérletét.
-
Szerintem nagyon jó műsort tudtok majd
összehozni – felelte – Ügyes voltál… - pirult el egy kicsit, és arca elé
helyezett egy nagy hajtincset.
-
Köszi – mondta halkan a srác, miközben
zsebébe dugta a kezét.
Megálltak egymás mellett
a megállóban. Arnold megnézte a telefonján mikor jöhet a következő busz, ami
pont abban a pillanatban gurult be. Mindketten felszálltak a szinte tömött
buszra, és igyekeztek nem elesni másra vagy egymásra éppenséggel. Niki erősen
kapaszkodott éppen egy ülés háttámlájába, miközben lábaival próbált
egyensúlyozni. Érezte maga mellett a fiú légzését, és vett egy mély levegőt.
Hirtelen egy hatalmas kanyar érkezett, ahogy a busz fordult be élesen mindenki
dőlt egy irányba. Ahogy a lányt meglökték hátulról elvesztve az egyensúlyát
esett a fiúra, aki azonnal elkapta még időben.
-
Minden rendben? – kérdezte – Nem ütötted
meg magad? – aggódva fürkészte a tekintetét a lánynak, aki egy ideig a sokkban
volt, aztán megrázta a fejét.
-
Nem, jól vagyok – felelte gyorsan, aztán
még pár perc után le is szálltak, majd gyalogolni kezdtek – Amúgy merre felé
laksz? – érdeklődte.
-
Nem sokkal messzebb – felelte – Az utca
tetején laksz?
-
Igen, miért? – kérdezte Niki, és ránézett
Arnoldra.
-
Én itt – mutatott egy nagy házra az utca
közepén, amire a lány nyitva felejtette a száját – Igen, én sem láttalak még
erre fele. Sikerült elkerülnünk egymást – nevetett fel halkan.
-
Legalább most már tudni fogom – vette elő
a kulcsát – S megérkeztünk – álltak meg a ház előtt – Hát, köszi, hogy
hazakísértél. Anyu biztos értékelni fogja… - birizgálta a kulcscsomóját, amikor
hirtelen egy puszit kapott a fejére a sráctól.
-
Vigyázz odabent a házban – mosolygott rá,
majd elköszönve ment mindenki be a házába, ahol lepihenhettek. Utolsó sulis
nap, már kapták a bizonyítványt is.
Niki azonnal fogta magát,
és a szobájában a nyár első estéjét sorozatok nézésével nézte, bár két rész
után megjöttek a kistestvérei, így indult is velük játszani. Este, pedig egy
nagy családi filmnézés a kanapéra kuporodva. Anyukája utána elmesélte nekik még
a színházi produkció terveit, hogy egy hét múlva előadás, és alig tudja valaki
a szerepét.
~
* ~
Másnap Niki már kora
reggel indult is be az öregek otthonába, ahol általában önkéntes munkát végez.
Nem is sejtette, hogy közben a nap teljesen más lesz, mint ahogy gondolta.
-
Niki, de hiányoztál már nekünk –
mosolygott rá egy idős néni tolószékben ment oda a lányhoz, aki éppen
megérkezett. Átölelte a hölgyet.
-
Ivott ma már eleget? – kérdezte, aki
persze bólogatott.
-
Fél óránként megyek ki a mosdóba drágám –
nevetett fel – Van kedved egyet teázni? Ma jön valaki zongorázni! Azt hiszem,
igen! Barnabás unokája – bólogatott hevesen.
A lány elsietett teáért,
miközben megérkezett már az említett zongorista. Először a nagypapájával
beszélt, aztán leült a hangszerhez. Niki már leült a nénikhez iszogatni a teát
és beszélgetni velük, közben felcsendült a zene. Ekkor pillantotta meg a
srácot. Hátulról látta, nem ismerte fel, de volt egy megérzése, hogy ki lehet
ő. Beleivott óvatosan az italba, majd elmosolyodott, ahogy felismerte a
dallamot. Magában dúdolta, miközben játszani kezdtek. Az volt a lényege, hogy
ki kell húzni a fa kockát anélkül, hogy a torony felboruljon. Fél órával később
abba maradt a játék, és hirtelen egy kezet érzett meg a lány a vállán.
-
Pókerhez keresünk embereket – felelte –
Kinek van kedve jönni? – nézett le a lányra utoljára. A többiek mind mosolyogva
nézték őket.
-
Én nem tudok játszani – rázta meg a fejét,
és vállat vont, miközben Mona néni felállt az asztaltól, és átsétált a nagypapához.
-
Majd megtanítalak – mosolygott rá.
Átsétált a másik asztalhoz, s leült, majd mosolyogva nézett körbe – Szóval?
Egy húsz perc alatt
elmondták a papájával a szabályokat, miközben nagyokat pislogott Niki, aztán
neki kezdtek játszani. Zsetonokkal játszottak. Próbált ügyesen játszani és
használni az új tudást, amivel rendelkezett, de csak a második játékban
sikerült „döntőbe” kerülnie Arnolddal, aki a játék közben levette a pulcsiját.
-
Milyen lapjaid vannak? – kérdezte, s a
lány engedelmesen kiterítette őket. A fiú elmosolyodott, és letette takarva a
lapjait, majd széttárta a kezét – Nyertél.
-
Ez komoly? – emelte a szájához a kezét, s
el se hitte. Valójában Arnoldnak nagyobb lapjai voltak, de látni akarta a
boldogságot Niki arcán, és most meg is kapta. A lány körbe nézett az asztalon,
és el sem hitte, hogy már most megnyerte ezt a kört. Mona nénivel együtt
örvendtek ennek, miközben Arnold és a nagypapája, Barnabás bácsi beszélgettek.
-
Hadd nézem a kártyáidat – ült közelebb az
unokájához a bácsi, de ő azonnal elkezdte összekeverni a többi kártyával –
Nagyobb lapjaid voltak, mi? Ezt én is megcsináltam már a nagymamáddal. Szerinted,
hogy ismerkedtünk össze? – kacsintott rá, aztán a lányra nézett – Kedvel. Már
most.
-
Játszok egy kicsit megint, aztán lehet még
egy kör – felelte Arnold, miközben Barnabás bácsi nevetve ült vissza a helyére.
A fiú felállt, majd a
zongorához ülve leütötte az első billentyűket, aztán szépen lassan tovább
haladt. A dallamok megtöltötték a szobát, s mindenki jól tudta, hogy ez egy
lassú, romantikus zene. Niki felnézett, miután lenyugodott. Hallgatta a hangokat,
miközben a zongoristát figyelte. Valahol mélyen érezte, hogy neki szól, de nem
hitte el. Nem akarta elhinni, hogy tényleg neki játszana.
~
* ~
Miután vége lett a munka
idejének elindult hazafele. A buszmegálló fele. Arnold hamarabb elindult, de
ugyanott állt, ahol a lány is megállt. A srác felé fordult, majd megállt
előtte, hogy megkérdezzen valamit.
-
Késik a busz? – húzta el a száját, de
érdeklődve figyelte.
-
Igen – vágta rá, de közben az igazság az
volt, hogy vagy két busz ment el azóta, viszont ő vele akart haza menni.