Van
valami a levegőben
-
Jó reggelt – köszöntem neki, és egy apró
mosollyal dugta zsebre a telefont, majd kitárta a karját, és átölelt. Elégedett
mosollyal bújtam bele a mellkasába, miközben igyekeztem gyorsan beszívni az
illatát, aztán elengedett, s ki is szállhatunk.
-
Nem feledkeztem meg az ölelésről – kócolta
össze a hajamat jelezve, hogy még mindig magasabb nálam, aztán eltűntünk
mindketten a svédasztalok között.
Leültem a szobaszámomhoz,
ahova nyilván ő is csatlakozott, hiszen szinte egy szobánk van. A reggeli
kávémmal és egy tál csokis palacsintával foglaltam helyett. Ritkán eszem
reggelit, de ezek az illatok igazán kellemesek, és éhessé tesznek. Nem
beszéltünk sokat, de a szemeink épp eleget mondtak. Tudtam, hogy mit tervez a
mai napra, és igazából örömmel mentem volna bele, ha nem ír Vanda, hogy nincs-e
kedvem délelőtt bemenni a városba Pedroval. Mennünk kellett, mert a barátaink,
és ketten lennének bent négy gyerekkel. Segítünk nekik legalább.
S valójában a nap fele
rendkívül viccesen telt, ahogy vigyáztunk a kicsikre, akik közül kettő az
igazán mászkáló típus, miközben a két kisebb a szülőknél pihentek. Szépen
lejártuk a lábainkat, és alig vártam, hogy visszaérjük, hogy egy medencében
szétáztassam magam. Ezt terveztem, miután fogytam szerintem öt kilót ez után a
nap után. Már átöltözve fürdőruhában magam köré tekert törölközőben indultam
lefelé a wellness részbe, miközben elhaladt mellettem pár ember. Lent letettem
egy székre a cuccaimat, és beültem egy finom, meleg vízbe, aztán lehunytam a
szemeimet. Pihentem. Nem sokáig. Valaki leguggolt mögém, és megérintette a
vállam. Összerezzentem, és felnéztem rá. Max volt az. Elcsodálkoztam, majd
mosolyogva néztem rá.
-
Szia. Rég találkoztunk már – fordultam felé,
így a víz alá került a hasam – Mi újság?
-
Kirándultunk egyet a családdal a közeli
dombokon – ült be mellém, s visszaültem a fenekemre – Viszont nem volt túl
izgalmas. Te mit csináltál ma?
-
A városban járkáltam, és a legjobb
barátnőm gyerekeire vigyáztam, illetve csak egyre, mert felosztottam egy
haverom között a munkát – feleltem halkan felnevetve – Azért a tiéd se hangzik
rosszul – löktem oldalba.
-
Ez a délután jobbnak ígérkezik –
kacsintott rám, és körül néztem. Csak mi voltunk ott lent, amire megnyugodtam
egy kicsit.
-
Ma fognak megérkezni a többi, régi
osztálytársaim – suttogtam, és közelebb húzódtam felé – Menekülj, amennyire
csak tudsz – simogattam meg a karját.
-
Igyekszem – felelte halkan – Majd bebújok
a szekrényedbe – simogatta meg a derekamat, amire összerándultam, mintha valami
rosszat csinálnék.
Rengeteg minden szóba került
még ezenfelül, és remekül éreztem magam vele. Egy remek barátra tettem szert.
Nagyon örültem neki, miközben tudtam, hogy Jackson ennél sokkal jobb barátom,
viszont Pedro volt az a személy, akivel évek múltán is ugyanúgy tudtunk
beszélgetni vagy csendben elkerülni egymást, mint annak idején.
Jó pár óra telt el azóta,
hogy én lementem áztatni magam. Beesteledett, és sietnem kellett, ha nem
akartam lekésni a vacsorát, ahol már a régi osztálytársaimmal kellett ennem.
Hurrá! Felszaladtam a szobámba elbúcsúzva Max-től sietősen egy puszit nyomtam
az arcára. Gyorsan átöltöztem, s elkezdtem szárítani a hajamat, ami félig
sikerült. Végül sóhajtva valamennyire elkészülve elindultam lefele. Közben
láttam, hogy Vandával, Zsolttal és a négy picivel sikerült egyszerre elindulnom.
A liftnél sietve csatlakozott még Pedro is a társasághoz. Leérve a földszintre
már megláttam a többieket is. Mindenki rengeteget változott az idő során.
-
Dorotea – kiáltottam fel, ahogy megláttam,
és a nyakába ugrottam, aztán sorjában mindenkit megöleltem egyesével.
Észrevettem, hogy közben némi távolságra, de nagyjából a közelemben Ő mindig
ott volt.
Elindult mindenki befelé
az étterembe, ahol természetesen mások is akarták fogyasztani a vacsorájukat.
Mi egy hatalmas asztalt kaptuk, ami nyilván össze volt tolva. Mindenki leült a
helyére. Az enyém Vanda és Pedro közé sikerült. A srácra mosolyogtam, aki
kicsit feszengve ült mellettem, majd rám nézett, és halványan rám mosolygott.
Neki is kezdtünk az étkezésnek, ami isteni volt. Egy bizonyos ideig minden
rendben volt. Kellemes volt a hangulat is, de egy nem várt fordulat következett
be a desszert után nagyjából, amikor már mindenkinek tele volt a hasa, és már
régi emlékeket idéztünk fel a gimnáziumból. Dzsenna szólalt meg hirtelen felém
fordulva.
-
Szóval… hogy megy a terápia gyakorlatotok?
– kérdezte ránk mutatva, vagyis rám és Pedrora. Döbbenten meredtem rá. Körbe
néztem mindenkin, amikor az egyik legjobb barátnőm megköszörülte a torkát.
-
Még csak most kezdték, mert amikor
megházasodtak azóta nem voltak igazán együtt, és nem is lehetett az egészet
házasságnak tekinteni – mesélte a történetét, s megrúgtam óvatosan a bokáját,
de visszarúgott ugyanolyan finoman – Most mindent kezdenek előrről, mert most
gondolták úgy, hogy felkészültek erre.
-
Pontosan – túrt a hajába zavartan a férfi,
miközben megfogta a kezem másik kezével. Nem is kell mondanom, hogy a pulzusom
az egekbe szökött, a szívem vadul verni kezdett. Aztán egy idő után úgy
éreztem, hogy engem zavar az egész, és nem is értettem mi folyik itt. Elengedtem
a kezét, majd rámeredtem. A fülemhez hajolt – Majd este mindent elmondok, de
nem itt.
-
Miért nem tudtad akkor, mielőtt utaztunk
volna? – kérdeztem, de erre már nem válaszolt. Megszólalt a zene. Sokan rögtön
felálltak, majd indultak a parkettre ropni egyet. Megláttam a szemem sarkából
Max-et közelíteni – Mindjárt jövök – álltam fel az asztaltól, és megálltam a
srác előtt – Bonyolult dolgok történtek az asztalnál – túrtam a hajamba.
-
Tényleg? – kérdezte elmosolyodva – Van
kedved táncolni? Lerázni a gondokat a válladról? – emelte felém a kezét, amit
örömmel fogadtam el. Bár nem ugyanazok az érzések voltak bennem, mint nem
régiben Pedronál, de valamennyire vonzott a fiú. Nem kellett megjátszanom magam
úgy, mint egy feleség, akinek gondjai vannak a férjével.
Nagyon sokat táncoltam.
Nem éreztem a végére a lábamat. A térdem azt hittem feladja az első szám végén
a szolgálatot, de nem kellett benne csalódnom. Hála a jó égnek! Mert valahol a
bőröndöm aljában lehet a szorítóm. Senki nem ismerte Max-et, de én annyira
igen, hogy tudjam, hogy benne van abban, hogy játssza meg mindenki agyát.
Terápián vagyok. Max, pedig egy barátom. Semmi több.
Ahogy visszaültem a
helyemre Vanda azonnal felém fordult, s rám meredt. Én szimplán rámosolyogtam,
de arra meg rázta a fejét, aztán közelebb hajolt hozzám.
-
Mit csinálsz? Azt hittem Pedrot szereted. –
Nem értette, de ezzel nincs egyedül. Én sem értettem a saját érzéseimet. Nem
akarom megjátszani azt, hogy házassági terápián vagyok valakivel, akit
szerettem, szeretem. Paradicsom – burgonya, mi különbség van köztük? – Lehet,
hogy akarok valamit Maxtől, és elvállok a férjemtől – vontam vállat – Nem hiszem,
hogy egy terápiával minden gondunk megoldódna.
-
Először nem akart belemenni, de aztán
rájött, hogy ezzel visszakaphat. Újra megölelhet, újra láthat és veled tölthet
egy kis időt – mondta halkan – Amúgy meg csak, így tudtuk elhozni az
osztálytalálkozóra. Szóval ezzel a Max-el ne tervezz hosszú távra.
-
S ha megkedveltem? Szeretném vele leélni
az életemet? – tettem karba a kezem.
-
Így lenne? – kérdezett vissza, amivel
megfogott. Nem voltam ebben oly biztos. Még mindig úgy éreztem, hogy Pedroval
akarom fejleszteni a kapcsolatunkat. Maxben egy nagyon jó barátot láttam.
Elkezdtem a ruhámat piszkálni, amikor a „férjem” visszatért mellém egy pohár
itallal. Felnéztem rá kissé szomorkás arccal, de próbáltam nem kimutatni
érzéseimet – Mit hoztál? – kérdeztem kíváncsian, és átvettem a poharat, amit
felém nyújtott. Egészen közel hajolt az arcamhoz, szinte láttam ajkait, ahogy
mozognak.
-
Boros kóla – felelte, és belekortyoltam.
Tökéletes volt az egyensúly a kettő ital mennyisége között. Fejemben kavarodtak
a gondolatok a körül, hogy pontosan mit akarok.
Elmerengésem feltűnhetett
neki, mert a következő pillanatban megragadta a kezem, letett mindent az
asztalra, és felhúzott a szobámba. A kártyámmal léptem be rajta, majd utánam
jött. Felé fordultam, miközben az átjárós ajtóhoz indult.
-
Pedro – szólaltam meg – Azért mentél bele
ebbe, hogy velem tudják tölteni egy kis időt? – kérdeztem, amire lefagyva lassan
megfordult a tengelye körül.
-
Talán úgy gondoltam, hogy nem csak az interneten
keresztül szeretnék veled beszélgetni, hanem élőben, s csak így lehetett
megoldani, hogy én is jöjjek ide. A terápiára azért lett volna szükség, mert
senki nem hitte volna el a viselkedésünkből, hogy egy pár vagyunk – fejezte be
a történetet, vagyis azt hittem, mert nagy szünetet tartott – De azt hiszem ez
így még viccesebb. Jó éjszakát. Holnap is hosszú nap vár rád – mosolygott rám,
aztán eltűnt az ajtó mögött.
A zár kattanása akkor
megmozdultam a szavai feldolgozása közben. Nem akartam elhinni, amiket az imént
hallottam, pedig ő állította ezeket. Pizsamába bújtam, mivel egy-két órával
ezelőtt zuhanyoztam le nem tartottam fontosnak most is megtenni. Azonnal
elaludtam úgy, hogy tudtam ő fekszik az ágyában a másik oldalon.
~
* ~
Gyors reggelin voltam túl
másnap, mert azonnali indulást indítottak el az osztállyal a várba, ahol éppen
mindenféle program várt minket. Végig mellettem volt az, akivel az egészet túl
tudtam volna élni. Tegyük fel, hogy elvileg ez a kirándulás a terápia miatt
jött ki így, s hogy sok időt tudjuk tölteni egymással.