Van
még esély
Amikor a kanapén elalszod
a nyakad, a haverod nem érti miért kint aludtál el, és magyarázhatsz neki,
miközben lefőzöd a kávédat. Fél órát alszol, aztán rájössz, hogy másnap hajnalban
indul a géped Budapestre, és még be se vagy pakolva. Ez a nap kész káosz lesz,
érzed. Emiatt kicsit morcosabb vagy a kelleténél.
Jackson átveszi a másik
bögre kávét, és belekortyol, aztán ízlelgeti, majd gargalizál vele, és végül
lenyeli, majd bólogatva elfogadja, hogy ennél jobbat nem tudok kihozni belőle.
Szerintem az arcomra van írva minden, mert a hosszú, fekete hajába túrva
vigyorogva bólogat.
-
Köszönöm – böki, aztán előkapja a
mobilját, amire kitágul a pupillája, és felnéz rám, aztán vissza a képernyőre.
Ez engem is kíváncsivá tesz. Fölé hajolok a pult másik oldaláról – Ez mikor
készült?!
Jól kivehető a képen a
rövid, nagy dekoltázsú ruhám, amiben Jack mellett állok, ki a fenekembe markolva
vigyorog a kamerába. A legrosszabb az egészben, hogy az én kezem az inge alatt
helyezkedik el, a hasán. A haverom másik kezében egy vodka foglal helyett.
-
Miért nem emlékszem ilyen pillanatra? –
töröltem meg a szemeimet jól megnézve még egyszer, aztán ujjával tovább halad a
gallériában, és ott terem egy videó.
Elindítja, és újra mi
jelenünk meg. Először ugyanabban a pozícióban, aztán mozgolódni kezdünk. Valaki
meg mindent vesz a fekete hajú barátom telefonjával. Átfogja a derekam, s
felkap, miközben a fenekemnél tart fel, a lábaimat átvettem a derekán, aztán
megcsókoljuk egymást. Rámeredek a haveromra, aki zavartan túr a hajába, aztán
jelenek meg előttem az emlékképek, ami majd ezután következne. Felmegyünk a
lépcsőn, és közben kikapom a mobilját Brian kezéből. Minden túl gyorsan
történik. Felrohanunk egy szobába, aztán a telefonegy szekrényre kerül, s
mindent vesz.
-
Mi, ugye nem? – kap fejéhez Jackson, amire
megrázom a fejem – Nem – nézi a videót, amin hirtelen észhez térünk. A részeg
énje leáll, aztán leállítja a videót, és beáll a csend.
-
Ezuttán jöttünk haza, s itt bevittél az
ágyamba, majd bealudtál mielőtt bármi történhetett volna. Én, pedig kijöttem
egy barátommal csevegni, aztán sorozatot néztem. Aludtam vagy fél órát –
nevettem fel szinte sírva.
Felnézett rám egyenesen a
szemeimbe, aztán ajkaimra tévedhetett a tekintette, mert a következő
pillanatban újabb csókkal ajándékozott meg. Lehunytam a szememet, majd lassan
mozgatva ajkaimat vissza is adtam neki. Eltelhetett legalább pár perc, mert
utána szóhoz sem jutottunk.
-
Furcsa volt – szólalt meg előbb ő, és
felállt a pulttól – Mármint jól csókolsz, de nem érzek semmi különösebb
vonzalmat feléd. A haverom vagy – vont vállat – S, azt hiszem jobb, ha ez, így
marad.
-
Igen – bólintottam egyetértően – Nem is
tudom mit gondoltál ezzel – töröltem meg az ajkaimat – De te se vagy rossz –
kacsintottam rá, amire felnevetett – Segítesz akkor bepakolni?
-
Tényleg, holnap mész – felelte – Persze.
Alsóneműket bepakolni – bólintott vigyorogva, de megráztam a fejem – Rendben,
akkor csak segítek hajtogatni pólókat és nadrágokat – felelte.
Szinte egész nap ezzel
foglalkoztunk, hogy hogyan férek be normálisan a nagy bőröndbe tíz napra, aztán
egy kisebb kézi táskát is kiválasztottam, miután Jackson távozott a lakásomból.
Vacsorára rendeltem magamnak pizzát, ami két órával később meg is érkezett, de
legalább meleg és finom volt. Valahol az ágyamban bealudtam végül, miután
rendeltem egy taxit hajnali három órára, s a legjobb az, hogy fél háromkor
keltem fel. Sietve kellett elkészülnöm, majd szinte rohantam a sofőr elé, aki
mosolyogva fogadott, mivel a pólóm elcsúszott rajtam, így az egész mellkasom
kint volt. Örültem neki, tényleg, miután kitett a repülőtéren még befelé menet
éreztem magamon a tekintetét.
Leadtam a bőröndömet,
majd átmentem a szükséges ellenőrzésen, s pihenőnél vettem magamnak kávét, mert
már éreztem, hogy nem fogom kibírni a repülő érkezéséig, ami még fél óra volt.
Kinéztem a hatalmas ablakon, aztán a telefonomra pillantottam. Megírtam a
szüleimnek, hogy hamarosan – itteni idő szerint reggel hatkor – indul a gépem,
aztán tovább néztem ki a fejemből. Alig vártam, hogy visszatérjek a magyar
földekre, hogy egy kicsit újra a szülő földemen legyek.
A repülő út nem volt
szörnyű, de hosszú, az igen. Mögöttem egy gyerek folyton rugdosta az ülésemet,
kivéve, amikor elaludt. Az egyik oldalamon egy jó seggű fiatal ember ült, aki
egyszer ment ki a mosdóba és vissza, de az utazásom egyetlen fénypontja. A
többi pillanatban csak filmeket nézett, miközben a másiknak be nem állt a
szája. Ha éppen nem a szomszéd nénivel beszélgetett engem támadott meg a
sztorikkal. Néha már unott fejjel fordultam hozzá, de akkor se kegyelmezett.
Folytatta a jól eső történeteit a külföldi utazásairól, hogy hol ismerte meg a
nejét, aztán később hol kezdett ki a barátnőivel. Remek volt, főleg, hogy
közben állt a filmem, amit meg akartam nézni, de ehelyett örültem annak, hogy
befejezhettem kettőt. Miután kibírtam a sok órás utat, a fejemet fogva szálltam
le a gépezetről, majd a csomagomért vártam. Perceket, jó hosszú percekig álltam
a futószalag mellett, hogy hol késlelkedik az a nagy, szürke bőrönd. A szomszéd
ülésen ülő, jó seggű srác is megkapta pár másodperccel hamarabb a cuccát. Aztán
jött a feladat, hogy le kell szedni. Mentem a holmim után pár lépést, majd
megfogtam, és elkezdtem lehúzni, de az is közben húzott engem lefelé. Az idegen
férfi észrevette szenvedésem, majd hősiesen segítségemre sietett. Együtt
lekaptuk.
-
Köszönöm – egyenesedtem ki – Magam sem
tudom mi történt a kezemmel – néztem meg poénból a bicepszemet, aztán ránéztem –
Te jobb kondiban lehetsz úgy látom.
-
Megérte azok a fekvőtámaszok minden reggel
– túrt a hajába nevetve – Max.
-
Dia – mutatkoztam be – Furcsa, még sosem
hallottam olyan magyar fiút, akit Max-nek hívnának. Te vagy az első. Élvezd ki!
– kacsintottam rá, amire bólintott.
-
Ezt megjegyzem. Van kedved egy taxival
menni? Most elég sokan állnak sorban… - indultunk kifelé, és akkor én is
megpillantottam, hogy miről beszélt. Beálltunk a sorba, közben minden egyéb
dolgot megtudhattam róla.
-
Sziasztok! – mentem oda hozzájuk, akik
mosolyogva néztek föl rám. Vanda egy kicsi csecsemőt tartott a kezében – Hát ti
mikor érkeztettek?
-
Pár órája. Muszáj volt lejönnünk a
szobánkból – felelte Zsolt éppen felkapva egy csöpp gyereket a karjába –
Köszönj szépen Dia néninek Abel! – szólította fel a gyereket, aki felemelte a
kis kezét, és integetett nekem. Nagyon aranyos volt!
-
Dia néni! – kiáltott fel a legnagyobb, és
nekem rontott. Átölelte a lábamat, amire leguggoltam, és visszaöleltem a
kicsit.
-
Naomi – simogattam meg a fejét – Örülök, hogy
újra látlak titeket – mosolyogtam el, közben Connor is megjelent a láthatárón –
S ő lenne… – álltam fel, és rájuk néztem, majd az apró babára.
-
Ő itt Emma – mutatta be az anyjuk, majd
megcsodálta őt is, aztán a legjobb barátnőm rám nézett – De neked mást hoztunk –
nézett a férjére, aki úgy tett, mintha keresne valamit a táskájában, aztán
hirtelen valaki hátulról megragadta a vállamat, amire úgy megijedtem, hogy egy
nagyot ugorva arcon is csaptam. Ő állt ott mögöttem most már az orrát fogva, de
szerencsére nem kezdett el folyni a vérre.
-
Pedro?! Te mit keresel itt? – húztam fel a
szemöldököm, mert azt értettem, hogy Zsolt mi járatban, mert hát Vanda férje,
de Pedro a férjnek az egyik haverja.
-
Mondjuk úgy, hogy bébiszitter vagyok itt –
kapta fel Connor-t, aki átölelte a férfi nyakát, aztán a hajamba túrtam
értetlenül meredve a társaságra.
-
Mi folyik itt? – nevettem fel kínosan.
-
Majd meglátod mire feljutsz a szobádba. Mi
már olyan sokat vagyunk, hogy az elnöki lakosztályt kellett kivennünk, mert a
többiben nem lett volna helyünk – mosolyodtak el mindannyian.
-
De ne, hogy azt hidd, hogy én velük alszom
– tette hozzá Pedro – Szépen helyet foglaltam már a 280/b szám alatt.
-
280/a, a szobám száma – haraptam óvatosan
az ajkamba, aztán a portás jelzett, hogy kész a szobám, vagyis mindenkinek. Mehetünk
elfoglalni.
Kikaptam a kezemből a
kártyát, és a lift irányába indultam. Mondanom se kell, hogy kilenc ember a
liftben attól függetlenül, hogy a nagy része picike alig lehetett elférni. Az
elnöki szoba előtti emeleten húztam ki magam, szinte a szobatársammal együtt,
aki benyitva az övébe hirtelen átnyitott a közös ajtónkon.
-
Ezt felejtsd el! – néztem rá – Sosem fogsz
azon az ajtón éjszaka benyitni!
-
Nem ígérhetek meg semmit – nevetett fel,
és kiment. Fáradtan dőltem le az ágyamba, ami olyan kényelmes volt, hogy egyből
el is aludtam benne. Hiába, csak fél órára tudtam ez előtt lehunyni a szemem.