Hiba - 3. fejezet

Megyek utánad

Túl vagyunk jó pár hónapon, és Boldival összeköltöztünk. Pontosabban lejött hozzám. A húgommal elmentem a színházba, s azóta szerencsére még volt lehetőségem elmenni vele egy testvéri, csajos napot tartani. Panka is összebútorozott Marcellel, aki néha ingyen sütit hozz haza barátnőjének, és nekünk is. A munkahelyen mindketten sikeresek vagyunk, és az évpárja címet is megkaptuk ott, de csak viccből, viszont díjat is nyújtottak át nekünk. A 29 éves szülinapom után tíz hónappal vagyunk odébb, és már igazság szerint ennek az időszakomnak a vége közeleg. A harmincasokhoz fogok tartozni két hónapon belül.

Pár napja Boldizsár furcsán viselkedik, kevésbé avat bele a munkájába, és nem szokott sokat beszélni a munkatársairól sem. Úgy érzem, mintha titkolna valamit, amiről nem szeretné, ha tudomást szereznék. Mára azt terveztem, hogy meglepem egy nagy, finom vacsorával. A kedvencét készítettem el, házi, olasz kaják sorakoztak a konyhában gyertyafénnyel. Amikor elfordult a kulcs a zárban, akkor épp letéptem magamról a kötényemet, és megigazítottam a hajamat gyorsan a mikró tükrében, majd elé ugrottam.

-        Szia – mosolyogtam rá – Ma több időm volt, és csináltam neked vacsorát – engedtem beljebb egy ölelés és egy apró csók után.

-        Orsi, nem kellett volna – túrt bele a hajába – Nem hiszem, hogy megérdemlem – felelte halkan, és levette a kabátját magáról – Nagyon aranyos vagy – csókolt meg hosszabban – S szeretlek.

-        Valamit el kell mondanod – suttogtam, mert éreztem a hangjából, hogy most jött el az ideje.

-        Igen. Valamiről be kell neked számolnom, ami veled is kapcsolatos, hiszen most együtt lakunk, és… - ölelte át a derekam – Áthelyeznek Hollandiába. Pár héten belül már utaznunk is kell. Eddig azon dolgoztam, hogy ne keljen, hátha ekkora távolságban is meg tudom csinálni a munkát, de sokkal könnyebb lenne kiköltözni.

-        Ki kellene költöznünk?! – Léptem el tőle, mert nem hittem el, hogy ez lett volna az a dolog, amit nem mond el már egy ideje – De, miért?

-        Úgy látszik, hogy szükségük van egy fejlesztőre, és neked is lenne arra munka. Balogh gondoskodott róla – simogatta meg az arcomat – De maradhatsz, legfeljebb… nem találkozunk olyan sűrűn majd – nyelt egyet.

-        Meglátom, rendben? Fogalmam sincs mit akarjak még – túrtam bele a hajamba – Éhes vagy? – kérdeztem.

-        - Igen. Ebéd óta nem ettem semmit – ültünk le az asztalhoz, és neki kezdtük a vacsorának.

Hollandiába költözni, mindent itt hagyni a hátam mögött. Az egész életemben mind végig Magyarországon éltem, sosem gondoltam volna, hogy lesz ilyen lehetőségem, hogy átmenjek valahova máshova dolgozni azzal az emberrel, akit szeretek, akivel talán az életemet is leélném mellette. Lassan lefeküdtünk aludni, és felnéztem a plafonra. Hiányozni fognak ezek a falak. Készen állok erre? Teljesen új országba költözni, ahol nem is beszélem a nyelvet?

-        Alszol? – kérdezte hirtelen, amire összerezzentem. Átölelt, és magához vont – Ne aggódj, nem muszáj velem jönnöd. Jöhetsz utánam is, ahogy készen állsz rá. Nem erőltettek semmit.

-        Nem, rendben, értem – suttogtam, majd puszit nyomtam az állára. Az éjszaka még hosszú lesz, tudtam.

A további napok nagyon gyorsan elteltek, amikor hirtelen ott találtam magam, hogy pakolni kell. A szekrényünk előtt ültem egy nyitott bőrönddel, de nem sikerült belepakolnom. Boldizsár többször szólt a napokban, hogy minél gyorsabban hozzam meg a döntésem, de én csak az indulás előtti nap tudtam rájönni, hogy nem tudok most elmenni.

-        Akkor, majd utánam jössz? – kérdezte, miután megmondtam neki, hogy nem tudom most megtenni. Magához vont, én meg belebújtam az ölelésébe.

-        Nagyon fogsz hiányozni – suttogtam – Ahogy tudok, de lehet, hogy bele fog telni némi időbe – néztem fel rá.

-        Nem baj, várni fogok – puszilta meg a fejem – Akkor ez az utolsó esténk, mielőtt utazom.

-        Mit terveztél? – nevettem fel, de egyből tudtam, és teljes mértékbe benne voltam.

Négy hónap telt el, de nekem egy örökké valóságnak tűnt. A szülinapomra hazajött két hétre, viszont még akkor se tudtam felfogni, hogy utána megint várhatok rá. Nem szóltam neki arról, hogy pár hete mit terveztem el. Meg akartam ott kint lepni. Látni akartam ott minden reggel és este, nem csak két naponta videókamerán keresztül. A repülőjegyet már megvettem, és tudtam, hogy hamarosan elérkezik az időpont. Elhagyom a magyar földeket. Készen álltam. Mire jöttem rá plusz négy hónap alatt? Nem akarok, így élni, mert mellette akartam lenni.

A repülőn ülve se gondoltam azt, hogy rosszul döntöttem, minden egyes percben vártam, hogy mit fog szólni. A címét már az első nap elmondta, ha esetleg meggondolnám magam, és elmennék hozzá, ami meg is történt. Taxit fogva elindultam a háza felé, ami kis takaros volt a központtól egy kicsivel távolabb. Fizettem a sofőrnek, majd a cuccaimmal együtt elindultam az ajtó felé, majd bekopogtam. Vártam pár percet, aztán nyitódott az ajtó, és ő jelent meg egy gyorsan magára kapott pólóban és melegítő nadrágban. Elmosolyodtam, s azonnal a nyakába ugrottam.

-        Szeretlek – feleltem a fülébe súgva, miközben átkarolta a derekamat, majd finoman csókot nyomott a számra.

-        Tudtam, hogy jönni fogsz – vigyorgott, majd beletúrtam a hajába – De sokáig kibírtad végül is nélkülem – nevetett.

-        Nagyon nehéz volt – bólogattam, és beljebb húzott a bőröndömmel együtt.

Életem legjobb döntését hoztam meg ezzel, amit máig nem is bánok, mert hiszen maradtunk Amszterdam környékén, csak kicsit kijjebb költözve egy nagyobb családi házba költöztünk a kislányunkkal, Nikivel, aki pár nap múlva tölti be az egyet. Izgatottan készülünk, hogy az egyik legjobb első szülinap legyen, pedig tudjuk, hogy erre csak mi fogunk emlékezni, ő nem. Mi mégis be vagyunk zsongva, miközben ő boldog mosollyal az arcán játszik a házban.

Azt hiszem a legjobb időszakot kezdtem el azzal az emberrel, akit a legjobban szeretek, miközben valahol máshol a barátnőim is ugyanígy élnek. Kisebb-nagyobb családban nevelik a gyermeküket, illetve gyermekeiket. Tudom, hogy hamarosan találkozni fogunk velük. Valahol. Valamikor.