Az utolsó éjszaka, ami sosem
ér véget
Háromszor néztem át az
ágyamon lévő holmikon, hogy biztos mindent összepakoltam, amire szükségem lehet
az utazás során, és az új lakásomban. Elköltözöm, amit még magam se hittem el,
hogy elfogadták Madridba jelentkezésemet az egyetemre, a jogi szakra. A levél
érkezése után azonnal neki láttam a lakás keresésnek, illetve munkát is azonnal
keresni kezdtem. Szerencsére semmi sem tartott tíz óráig, mert mindkettőt hamar
találtam egy órával később.
Elbambulásomból a macskám
ébresztett fel, aki felugrott az ágyamra, hogy elfoglalja a nagy ruha
kupacomat. Azonnal reagálva megfogtam, és felkaptam a karomba. Megráztam a
fejem, hogy nem szabad, amire leugrott a földre, aztán felmászott az üres íróasztalomra.
Ráhagytam, majd nyugodtan neki álltam a cuccaim elpakolására. A háttérben
szóltak a zenék, miközben lassan tele lett a nagy bőröndöm ruhákkal,
tisztálkodó szerekkel és egyéb személyes holmikkal. Végig néztem a szobámon,
ahol az életem nagy részét leéltem. Hamarosan, pedig lesz egy saját, új
otthonom a legjobb helyen.
Hirtelen anyukám hangját
hallottam meg lentről arról, hogy éhes vagyok-e, mert akkor megmelegíti az
ebédünket. Kimentem a lépcsőhöz, és egy igennel válaszoltam, hogy jó lesz,
aztán fogtam magam, és beleugrottam az ágyamba, amin már csak a matrac volt
csupaszon. A plafont bámultam, miközben sorban jöttek az emlékek, amik a
legjobbak voltak ezek a falak között az évek során. Sisi időközben az
oldalamnak nyomta magát, és bealudt. Nevetve simogattam meg a puha bundáját.
Lassan felültem, hogy a
kézi poggyászomat is összekészítsem, hiszen holnap délután repülök egy új országba.
Egy ideje elkezdtem ismerkedni a spanyollal, főleg nyaranta haladtam vele,
szóval valamennyi mondatot ki tudok nyögni, de még van hova fejlődnem. A hatalmas
útitáskám mellett egy laptop táska, és rajta egy kisebb hátizsák fekszik.
Készen állok az útra. Elégedetten sétáltam lefelé a lépcsőn, hogy megebédeljek
a családommal, ahol a kutya már javából fogyasztotta az ételét. Mennyire fog
mindenki hiányozni.
- – Aztán ha bármi gond van hívjál minket –
szólalt meg anyám evés közben. Jó gyerekként bólintottam, mert éppen tele volt
a szám, így jobbnak találtam nem meg szólalni.
- – Esetleg írjál egy levelet hetente, amiben
küldhetnél egy-két képet arról, hogy milyen is arra az élet – mondta az apám,
aki a mostoha apa szerepet tölti be az életemben. Végül nagyot nyelve
válaszoltam.
- – Megpróbálok minden feltélteleteknek
megfelelni – vigyorogtam el, majd lehörpintettem a pohár vizemet. Ezután alap
témákról beszélgettünk tovább. A ma esti meccsről, hogy mit eszünk vacsorára,
és ki mit tervez délutánra.
Jó pár órával később én
egy könyv felett gubbasztok a kertben, hogy kellemesen teljen el ez a nap itt,
a magyar földeken. Lassan kiolvastam volna az egyik kedvenc könyvemet, mert más
az utolsó fejezetnek kezdtem neki, amikor anyám kiszólt, hogy vendégem jött, s
vár rám a kapu túl oldalán. Összeráncoltam a szemöldököm, mert úgy tudtam, hogy
ma senki nem ért rá, és lassan hét óra. Mindjárt kezdődik a meccs.
– Szólt
a Netti, hogy öltözz fel, mert sokáig lesztek kint, és csinos legyél – borzolta
anya össze a hajamat, és kitágult a szemem. Nem szeretném az utolsó estém egy
buliban tölteni részeg idegenek között, függetlenül attól, hogy a barátaim is
ott lennének.
– Mit terveltek ezek ki, de a meccsre
visszaszeretnék érni – tettem hozzá, mire a szüleim összemosolyodtak, majd
feltoltak a szobámba. Átvettem a ruhámat, és sminket is tettem magamra, ami nem
sűrű nálam, viszont gondoltam ma kivételt tehetek – Elmentem – zártam be az
ajtót, majd kimentem a barátnőmhöz, akin egy fekete, nagy kabát volt a nyár
ellenére.
– Készen állsz? – vigyorgott, és átadott egy
szalagot, amit rám is adott – Ez nem csak az utolsó éjszakád itt, hanem a
huszadik szülinapod, szóval nyugodj meg, mert utazunk! – megragadta a karom, és
egy kocsihoz vonszolt.
– Netti, ha megint valami semmirekellő
helyre megyünk, akkor én még ma este elmegyek az országból – nevettem fel,
viszont az autóban Virág és Orsi foglalt helyett elől – Mi folyik itt? – ültem be
hátra, majd ahogy becsapta a negyedik tagunk az ajtót megindultunk előre ki a
főútra.
Kinéztem az ablakon, és
figyeltem ahogy elsuhanunk, amikor elhagytuk az ötödik buszmegállót bekötötték
a szememet, így a továbbiakban semmit nem láttam.
– Most fel is jelenthetnék mindenkit
emberrablás miatt – jelentettem ki, mert úgy éreztem, hogy ebből jó nem fog
kisülni.
– Önszántadból ültél be – felelte Virág, és
igaza volt. Ott a pont. Orsi folyamatosan a mobilját nyomkodta, hallottam,
ahogy a billentyűzete hangját.
Olyan fél órás utazás
után megálltunk, mi meg lassan kiszálltunk. Ők, pedig vezetve vittek be
valahova, de meg nem tudom mondani hova. Nagy volt a hangzavar. Hirtelen megálltunk,
én meg szerencsétlenként festhettem ott mellettük.
– Hol vagytok? – szólalt meg Netti, viszont
fel-alá járkálhatott, mert valamikor csak tompán hallottam a hangját. Hirtelen
úgy gondoltam most megmenekülhettek, amikor hátrálni kezdtem valakinek neki
mehettem, mert a következő pillanatban egy férfi kezét éreztem meg. A többiek
elnémultak.
– Bocsánat – rebegtem – De a barátnőim úgy
gondolták, ha nem láttok semmit az humorosabb – húztam ki magam, amikor megszólalt.
– Semmi gond. Sokat meséltek már rólad. –
Éreztem, ahogy megremegnek a térdeim az izgalomtól. Bárhonnan megismertem volna
ezt a hangot, hiszen megannyi videóból hallhattam már, de nem hittem volna a
szememnek. Itt? Hogyan? Miért? Igaz ez, tényleg ő lenne itt előttem?
– Gyerünk emberek! Elkésünk! – tolt meg
minket Orsi és Netti egyszerre, és egyszerre indultunk meg Virág után, aki a
telefonján beszélt éppen valakivel, de nem értettem mit mond bele.
Elindultunk kifelé az
áruházból, miközben páran jól megnéztek minket, néhányan mosolyogva
köszöntöttek fel. Nem kicsit lepődtem meg az idegeneken, de nem agyaltam túl a
dolgot az nap. Mentünk pár utcát odébb, amikor egy étterem előtt megálltunk. A
függönyök lehúzva, az ajtó zárva, viszont a Orsi előkapott egy kulcsot a
zsebéből, és ajtót nyitott.
Engem meg betoltak elsőként, amikor felgyúltak a
fények, és egy tömeg sikította egyszerre, hogy „Boldog szülinapot”. Ijedten
ugrottam fel, majd sorjában figyeltem meg kik voltak ott körülöttem. Dia, Dóri
és Móni a bárpult előtt álltak egy hatalmas tortával. Egy óriás tévé a falon
felakasztva, az ülő garnitúrák mind felé voltak fordítva. El se hittem, hogy ez
mind velem történik. Az összes osztálytársam eljött, a családom, és a legjobb
magyar férfi táncos. Ha meglátja a telefonomat, hogy már két és fél éve ő a
hátterem kidobom az ablakon a készüléket. Ajándékok sorakoztak az asztalon, és
mosolyogva köszöntöttem mindenkit.
- – Van húsz percünk – jelentette valaki a
tömegből – A meccsig – kiáltotta, majd leültettek egy székre középre, és tettek
a fejemre egy sárga, papírkoronát.
- – Gyors ajándékbontás, aztán a tortát közben
elfogyasztjuk – mondta el a menetet anyám.
- – Előbb fújd el a gyertyákat! – kiáltotta
Dóri, aki mellett a barátja karolta át a derekát.
Lassan mindent megcsináltam,
amit mondtak, és utána rögtön a focira kapcsolt át mindenkinek az agya.
Rengeteg mindent kaptam, aminek nagyon örültem, főleg, hogy sok hasznos dolog
is került a csomagokba. Hálásan tekintettem körbe, amikor bekerült az első Real
Madrid gól boldogan kiáltottam fel, s mindenki más is örömmel figyelte a
játékot. Az egyik legjobb szülinapom volt, főleg, hogy utána ahogy nyert a
csapatom egy apró csókot is kaphattam Danitól. Viszont tudtam, hogy hamarosan
elmegyek innen, és jó ideig nem találkozom senkivel legfeljebb a gimnáziumi találkozónkon
négy év múlva. Holnap irány Spanyolország! Madrid már várlak!
Budapest, Hungary
14.07.2019. Sunday