A harmadik nap
Egy randevú egy focistával
Másnap
reggel éppen a reggelimet ettem, amikor egy hívásra lettem figyelmes.
Otthonról. Anyukám hívott reggel hét órakor. Összeráncoltam a szemöldököm, s
mint kiderült csak felőlem érdeklődött. Elmeséltem neki mindent, mert általában
ez, így szokott lenni, majd mennem kellett dolgozni.
Tettem
be magamnak zenét a telefonomról, ahogyan takarítottam a lelátókat, hiszen a
hétvégén lesz a nagy meccs, ha jól kaptam az információt. A dalokkal együtt
igazán kizártam a világot, így amikor már eltelt négy óra és már a felén túl
voltam hirtelen valaki megérintette a vállamat. Akkorát ugrottam, hogy azt
hittem le fogok esni a következő sorba. James állt ott, és láttam az arcán,
hogy nem akart megijeszteni. Telefonom ott pihent a kezében, azonnal oda
nyúltam, hogy levegyem a hangot, majd felém nyújtotta.
-
Köszi – feleltem kissé zavartan – Mit
keresel itt? – kérdeztem, mert nem értettem miért jött be, ha ez egy pihenőnap
nekik.
-
Gondoltam sétálok egyet, és betévedtem a stadionba – vont
vállat – Segítsek valamibe? Hátha kiszellőzik közben a fejem…
-
Nem kell, köszi. Ez az én munkám. Még négy óra, és kész
az egész! A szurkolók tiszta székeken ülhetnek, ehetnek, ihatnak a hétvégén –
kaptam fel a seprűt, amit sikerült eldobnom – Ha a főnök meglátja, hogy
besegítettél szerintem biztos levesz a fizetésemből – túrtam a hajamba, majd
bólintott, és csak beleivott egy vizes palackba.
-
Szóval négy óra múlva ráérsz? – kérdezte. Megnéztem az
időt, és akkor láttam, hogy dél van. Gyorsan eltelt az idő.
-
Igen, azt hiszem, miért? – néztem rá, és akkor a
szemeiben láttam valami vágyat, egy aprót, és kezdtem úgy érezni, hogy ez nem
lesz, így jó.
-
Ha gondolod elmehetünk vacsorázni, meghívlak – tette
hozzá, én meg nagyot néztem. Ezt komolyan mondja? Velem akar vacsorázni? – Ha
nem szeretnéd nem kell…
-
Elmegyek, nagyon szívesen. Eddig nem is éreztem, hogy
olyan éhes lennék – nevettem fel, amikor nagyot korgott a hasam – De megyek
vissza dolgozni, hogy négyre végezek – mosolyogtam rá – Akkor… azután?
-
Mondjuk hatra érted megyek – felelte, majd bólintottam.
-
Megírom a címem, és… - vettem elő a telefonom, de ő
gyorsabb volt, és átadta nekem az övét, hogy írjam be a névjegyzékbe azokat az
adatokat, amiket szeretném, ha tudna. Telefonszám, lakcím, név – Akkor hatkor
nálam – bólintottam, majd bekapcsoltam újra a zenét, és folytattam a munkámat.
Láttam még, hogy a szeme
sarkából figyel, ahogy távozott, majd elment. Elmosolyodtam a gondolatra. Egy
igazi focistával megyek este randizni. Ha ez nem szerencse, akkor egye a fene
micsoda.
A délutáni órához híven
tartottam magam, és hazagyalogoltam az új otthonomba. Tettem fel magamnak teát,
majd elmentem lezuhanyozni, hajat mosni, valami alkalomhoz illő ruhát felvenni.
Egy fekete ruhát gondoltam, amihez egy ugyanolyan színű magassarkú cipőt
választottam. Hajamat kifésültem, majd eliszogattam az italomat, ami már
majdnem kihűlt, közben a spanyol tévét néztem. Tanuljak is valamit az itt létem
alatt, ha már az óráim angolul lesznek. Rodríguez pontosan csengetett fel
hozzám, én meg örömmel indultam le a kis táskámmal hozzá. Egy csokor piros
rózsát nyújtott át nekem, amit még otthon vázába helyeztem, és utána indultunk
el az étterembe. A kocsiban a kínos csöndet ő törte meg.
-
Amúgy… csinos vagy, vagyis a mai nap még
a munka ruhád is jól állt, szóval te szintem mindig az vagy – motyogta, én meg
elmosolyodtam, de úgy éreztem talán jobb a csend.
-
Köszönöm, te is kitettél magadért, bár a játszmák végén
lehetne kevesebb póló – kacsintottam rá, de ez lehetett életem bókja. Nem –
Vagyis… na érted, ugye?
-
Igen – bólintott, s újabb csönd állt be, de már nem
mertem megszólalni, mert még megdicsérem a lábujjait.
-
Udvariasan nyitott nekem mindenhol
ajtót. Furcsa érzés kerített hatalmába, de nem tudom, hogy ez jó vagy rossz? A
vacsora mennyei volt, szinte egész nap nem ettem semmit, szóval most
belakmároztam.
-
Nagyon éhes lehettél – mosolyodott el – Mármint persze,
miért ne lehetnél- kapott az arcához, de megráztam a fejem. Jelezve, hogy semmi
baj.
-
Semmi gond. Egész nap csak reggelit ettem, és ittam
indulás előtt egy teát, ami csak éhesebbé tett – kaptam be még egy csirke
falatot – Hogy ízlik? – néztem a tányérjára – A répád? Mármint, ami a
tányérodon van elől, vagyis… - túrtam a hajamba kínosan. Jesszusom!
Ezután csak elnevettük
magunkat, hogy ez kínosabb már nem is lehet. Főleg akkor nem, ha nem akadt
volna meg egy hús darab a fogaim között vagy egy zöldség a nadrágján pont ott,
esetleg egy kis krumpli a mellkasomra.
Intézkedtem fizetés ügyileg,
de odáig jutottam, hogy az italomat megadhatom neki. Nevetve adtam át neki a
kocsiba egy kicsivel több eurót, majd a házam előtt három órával később
visszaérve kínosan feszengtünk egymás mellett.
-
Köszönöm a vacsorát. Isteni volt – mondtam őszintén –
Akkor, jó éjszakát – kezdtem kifelé indulni. Ő is kiszállt velem együtt, és az
ajtóm elé sétált.
-
Jó éjszakát – felelte, s egy apró csókot nyomott az
ajkaimra, de ez nagyon meglepett. Tényleg furcsa bizsergés járta át a testem,
viszont valami olyan, ami azt mondaná ez nem helyes. Elhúzódtam, majd egymás
szemeibe néztünk – Idegen érzés fogott el, igaz?
-
Igen – bólogattam – Barátok? – nyújtotta a kezét, és
örömmel ráztam meg – Barátok – bólogattam – De ezt be is tartjuk, ugye?
-
Igen, viszont Neymar-ral vigyáznék. Minden nőre ráhajt,
aki elérhető, vagyis egyedülálló – túrt a hajába, és bólintottam – Baráti jó
tanács.
-
Értettem – mosolyogtam rá – De tényleg köszönöm az estét.
Vezess óvatosan.s
-
Meg lesz. Vigyázz magadra.
Egymás szemébe nézve bezáródott köztünk a bejárati ajtóm, én
meg boldogan hajtottam fejemet álomra. Természetesen előtte lemostam a
sminkemet, kényelmesebb ruhába bújtam, aztán a takaró alá. Egyedül, de ez egy
darabig, így is marad. Ki tudja. Dominik vs Neymar. Ezzel a
gondolattal merültem álomba.
Madrid, Spain
16. 07. 2019., Wednesday