Folyamatban…
„Túl
az érettségin, a gimnáziumon. Elbúcsúzva mindenkitől, a barátoktól. Mindenkit
felvettek oda, ahova akart menni. Szétszéledünk, és hosszú éveken át nem is
fogjuk egymást látni, esetleg csak a képernyőn keresztül. Én megkaptam a
Rutgers egyetemtől a levelemet, hogy felvettek, és várnak a következő tanévben
nagyon szívesen New Jersey-be. Ez még nem minden. Már kerestem ugyanott egy
órás távolságra egy lovardát, a Free Spirit Farm-ot, ahol nagyon szívesen fogad
be a család az egyetemi éveim alatt. Kedvesek, mert már hónapok óta mindig
írnak levelet, én meg igyekszem válaszolni rá a legjobb tudásom szerint.
Mielőtt még belecsöppennék az ottani tanítási rendszerbe előtte
megtapasztalhatom milyen is kint az élet. Túlságosan is izgatott vagyok, ahhoz,
hogy lecsukjam a gépem fedelét, s elmenjek aludni. Minden olyan gyorsan történt
az elmúlt hetekben, s pár nap már a repülőn fogok utazni, hogy Svédországban
átszállva egyenesen a New Jersey-i repülőtérre érkezek, ahol a család fogadva
hazavisz. Haza, ahol rengeteg lóval foglalkozhatok, és fizetést is kapok érte.”
–
mondta Netti a szobájában állva a tükre előtt, és igen éppen magának mondta el
mi minden történt vele, és mi vár rá még.
Vigyorogva, ugrálva túrt szőkés
hajába, aztán hátra lépett. Végig nézett szinte üres szobáján, hiszen már
becsomagolt mindent a hatalmas bőröndjébe, a laptop táskájába a technikai
eszközeit helyezte, és a kisebb poggyászába a repülőn szükséges dolgokat tette
el. Alig várta, hogy már a repülőn üljön, és éppen az óceán felett haladjon el.
De mindennek eljön a maga ideje, és jól tudta, hogy még három napja van itthon,
Magyarországon. Beleugrott az ágyába, majd a telefonjának kijelzőjére tévedt a
tekintette, ahol éppen Messengeren hívta egy barátnője csoport beszélgetésre.
Azonnal csatlakozott, ahogy hasra fordult már is a zöld jelre bökött.
-
Sziasztok – köszönt hihetetlenül boldogan,
amire hat embertől kapott választ – Nem tudok elaludni, pedig még három nap van
hátra az utazásig – mesélte teljesen bezsongva.
-
Netti, nyugalom. Ne őrülj meg – szólt Petra
– Vagy legalább is még jobban ne – csitította álmosan.
-
Vége a giminek – szólalt meg Virág
bölcsnek tűnően, de igazából csak ezzel vezette be a szövegét – Már nem fogunk
olyan gyakran találkozni, és mind más hova megyünk, más programjaink lesznek.
Valljuk be őszintén, hogy új barátokat is fogunk szerezni ez idő alatt –
suttogta, miközben valaki egy teljesen másik személy éppen hangosan haladt fel
a szobájába.
-
De nem ez az utolsó beszélgetésünk! –
tette hozzá Dia megtörve a csendet, mert ezen mindenki elgondolkodott. Igaz
volt. Mi van, ha a megbeszélt heti beszélgetésekből havik lesznek, aztán
örülnek, ha évente tudnak pár szót váltani – Ígérjük meg, hogy sosem szakadunk
el.
-
Ezt nem lehet olyan könnyen megígérni –
szólt Dóri – Hiszen valljuk be, hogy rengeteg minden előtt állunk, de igaz,
hogy szerintem senki nem fogja elfelejteni a másikat.
-
Pontosan – mondta Orsi, és valószínűleg ő
lehetett az, aki szaladt az ágyába, mert most éppen beleugrott a pihe-puha
paplanjába – Itt leszünk a másiknak a legnagyobb bajban.
-
Majd meglátjuk – vigyorgott Móni, aki egy
üveg bor társaságában ült a Dóri ágyán, mert egymásnál aludtak az nap este.
A beszélgetés órákig
elnyúlt, s csak lassan potyogtak ki a beszélgetésből az emberek. Reggel hat
órakor már mind a heten aludtak békésen.
A következő napokon Netti
minden nap rengeteget aludt, és látogatta a barátait, rokonokat szépen sorban.
Kapott szép búcsú szavakat, egy kis útravalót, amit hasznát vehet, majd
Amerikában – magyarán eurót –, és már alig várta, hogy repülőgépre szállva meg
tudja milyen is az élet odakint.
*
Egy nagy, szürke kocsi
indult el Pilisvörösvárról egyenesen a Feri-hegyi repülőtérre. Minden arra
utalt, hogy a család egyik tagja éppen egy hosszabb kiruccanásra készülődött
már hetek óta. A nagy utazás előtt álló lány izgatottan ült hátul a bal
oldalon, és az utcákat fürkészte. Hajnali kettőkor az ember szemét miért köti
le a belvárosi házfalvak, járdán előforduló részeg „úriemberek”? Ezt Netti se
tudta volna megmondani. S, már fordult is volna el az ablaktól, amikor szemei
nagyra nyíltak, ajkai szétnyíltak egymástól, kezei, pedig ökölbe szorultak. Egy
nagyobb baráti társaság jelent meg, hogy egy sárga taxit fogjanak. Köztük jelen
volt egy régi barátja, pontosabban az ex barátja.
Tekintettük találkozott,
s szinte érezte, hogy a srác belefúrta a tekintetét az övébe. Érezte, hogy a
srác tudja, hogy ő bámulja a világos Mustangból, ami jelenleg a lámpára vár,
hogy átváltson sárgára, majd zöldre. El akarja fordítani a fejét, de nem tudja.
A fiú túlságosan is sokat változott azóta, hogy szakítottak. Aztán hirtelen egy
női alak jelent meg az ex előtt. Rövid, fekete hajú lány, akin éjfekete
csillogós ruha feszült. Átkarolta a fiú nyakát, majd egy csókot nyomott ajkára.
Nem hallotta, mint
beszélhetnek, de nem is volt rá kíváncsi. Azonnal az ülés felé fordította a
fejét, lenézett a telefonjára, és megnyitotta a messenger alkalmazást. Pár
ismerőse volt elérhető ebben a késői órában. Lecsukta a telefonját, s maga elé
nézett, miközben tovább haladtak. Az testvére csendesen babrálta a mobilját, az
anyja az apjával beszélgetett, hogy mindent elintéztek-e. Vettek neki kocsit,
amit majd New Jersey-ben vehet át. A papírok már nála voltak, s saját maga volt
a tulajdonosa a Lutusnak. Izgatottan várta a több, mint tíz óra utazást.
*
A kocsiból látott
pillanatot el is felejtette, miután szüleitől elbúcsúzva elindult becsekkinelni
a repülőgépre. A felszállásig, viszont volt még másfél órája, s még késett is a
gépe, így nemes egyszerűséggel beült egy kávézóba, hogy igyon valami feketét
egy finom süti mellett. Többen voltak körülötte, mint ahogy azt gondolta volna,
de egyáltalán nem bánta, mert legalább nem érezte azt, hogy egyedül lenne.
Telefonjával azonnal megtalálta az ingyen wifi szolgáltatást, s konnektort is,
ahova töltheti az elektronikai eszközét. Nagyobb bőröndjét már leadta, magánál
már csak a nagyobb kézi poggyásza és a laptop táskája volt.
Amikor kiderült hol áll
meg a gépe már ment is a négyes kapuhoz, ami szerencsére nem igényelt nagy
keresést. Azonnal megtalálta. Beállt a sorba, aminek szerencsére elől
helyezkedett el. Pár percet kellett várnia már csak, hogy fel tudjon szállni.
Egy nő a mikrofonhoz lépett, és közölte, hogy először azok jöjjenek, akik fast
ticket lapul a zsebükben, amivel előnyük van hamarabb helyen foglalni egészen
Luxemburgig, ahonnan indul az amerikai járata.
Elindult befelé mögötte
csak tizenöt ember indult meg, majd azonnal el is foglalta az egyik belső
helyet az ablak mellett. Másfél órás utazás vár rá első sorban, de aztán több,
mint tíz óra. Készített egy képet, amit kitett a Snapchat-re. A gép egy húsz
perc után sikerült elindulnia a kifutó pályára, majd egyenesen az ég felé
szállt. Mellette egy férfi és egy nő foglalt helyett. Házasok lehettek. Egyből
megállapította.
*
Eltelt már jó pár óra.
Magasan ment át az óceánokon egyenesen New Jersey felé. Alig várta a
pillanatot, amikor leszáll a reptéren, s meglátja azt a családot, akiknél fog
élni egy jó ideig. Annyira örült a lehetőségnek, hogy befogadták, s minél
közelebb került, annál idegesebb lett. Azt se tudta mit szóljon, de próbált a
filmekre összpontosítani, viszont, amikor ez nem ment elővette a gépét. Az első
osztályon kaptak wifi jelszót, így egyszerű volt az internet használata.
Legális. Már reggel tíz lehetett, s közel hat órája voltak fent a hatalmas
géppel az égben. Minden a legnagyobb rendben ment. Amerikában viszont nyilván
tudta, hogy teljesen más idő van. Négy órával korábbi időt kell figyelembe
vennie, s ahogy elnézte ottani idő szerint pont reggel tízre fognak megérkezni.
*
Azonnal elindult a
bőröndjéért, amiért szerencsére nem kellett rengeteg időt várnia, viszont
segítségre szüksége volt. Egy fiatal férfi, ki mellette állt a haverjaival
örömmel vették le a hatalmas poggyászt. Megköszönve elindult kifelé, mielőtt
mélyebben elmerült volna a fiúk beszélgetésében. Szingli fejjel megfordult a
gondolataiban egy-két dolog, de nem akarta az új családját megváratni
túlságosan is. A váróba érve megdöbbenve vette észre, hogy mennyi ember áll
táblákkal felszerelve. Ahogy végig haladt előttük egyre jobban úgy érezte, hogy
talán elfelejtettek érte kijönni, vagy az egész egy csalás. Nagyot nyelt,
amikor az utolsó táblán leolvasta a Lovathes nevet, amit egy elegánsan
felöltözött ötvenes éveiben járó férfi tartott. Hirtelen valaki neki rohant, de
a reakciót nem érezte véletlenek, mert az illető megölelte. A lány haja az
arcába jött, s nem tudott mit reagálni. Amikor a neki rohanó személy elengedte
nagy mosoly volt az arcán.
-
Örülök, hogy végre találkozunk! – ugrált,
s ekkor ismerte fel az itteni barátnőjét, akivel szinte a legtöbbet
beszélgetett utazása előtt. Ugyanarra az egyetemre mennek ugyanarra a szakra –
Segítsünk valamiben? – nézett a cuccokra, s már nyúlt is volna, hogy a nehéz
bőröndöt húzza maga után, de egy erős férfikéz az útjába állt.
-
Hozom én – szólalt meg a mély, dörmögő
hangján. Netti próbálta felfogni, hogy kik ők, s nevek után kutatott.
-
Kim, igaz? – szólalt meg végül, aztán
megfordult a tengelye körül, s muszáj volt szemtanúja lennije annak, hogy az online
barátnőjének élőben a bátyja még helyesebb, mint a képeken – Jason! –
mosolyodott el, miután megjelent a lelki szemei előtt a pontos név.
-
Anyuék a kocsiban várnak… nagyon drága itt
a parkoló díja – húzta el a száját a lány, miközben a laptop táskát
kaparintotta meg – Gyere – mosolygott rá, s többször se kellett neki szólni,
mert repült utánuk.
Egy hatalmas, fehér
telepjáróhoz érve rögtön felismerte a rajta lévő zöld feliratot, „Free Spirit
Farm”. Alatta, pedig elérhetőségek voltak felsorolva apróbb betűkkel. Mr és Mrs
Miller azonnal megengedték, hogy nyugodtan hívja őket Netti Stevennek és Carolnak.
Az út egy órás volt mire megérkeztek, de épp, hogy tizenötpercnek tűnt. Annyi kérdést
kapott, s annyi választ. Nem is tudta mire figyeljen.
Mire az új otthonához
értek, szinte minden gondolata kifutott a fejéből, és már csak az lebegett a
lelki szemei előtt, amit az imént látott. Hatalmas, zöld pályát pár ugratóval,
illetve egy-egy legelésző lovat. Miután leparkoltak, és kipakolták a cuccát egy
fiatal hölgy sétált oda hozzájuk.
-
Christie – biccentett Carol a nőnek –
Örülök, hogy ide tudtál jönni ma vigyázni az állatokra, amíg Nettit ide hozzuk.
-
Igazán semmiség – legyintett, majd
mosolyogva az új tagra nézett – Te lennél az új besegítő a szakmában? Melyik
egyetemre mész, majd ősztől? Úgy tudom…
-
Meséltünk Christienek rólad. Ő az oktatója
a fiataloknak. Ugye, te meg, majd a gyerekeknek – vezette be neki Kimberly a
dolgokat.
-
Ahova Kim is. A Rutgersbe – igazította meg
a vállán a táskáját. A nő biccentett, majd megigazította magán a kabátját.
-
Akkor visszaviszem a lovakat az istállóba,
aztán majd jelentkezem a következő héten – intett, és már indult is a munkájára.
Meg sem várta mások válaszát.
A család Nettivel együtt
indult a házba befelé, hogy megmutassák hol fog aludni a következő jó pár
hónapban, évben. A szobájában kényelmesen elfért, s nem panaszkodhatott, hogy
nem elég nagy vagy túl kicsi, mert a tökéletes méret. Az az napi ebédet utána
azonnal felszolgálták, aztán hagyták hadd aludja ki magát, hiszen tudták hosszú
útja volt. Ez igaz, mert semmit nem aludt a repülő útja alatt. A laktató evés
után azonnal lefeküdt aludni, s nem várt másra csak egy hosszas, kielégítő
pihenésre.