Ennek most vége van
2020. 09. 07., hétfő, 09:45
A szép, hosszú nyári
szünet alatt rengeteg minden történt mindenkivel. Valaki hajat vágatott, és
festett Franciaországban, és kitanulta a főzésművészetét. Valakik Amerikába
utaztak, hogy szörfözni tanuljanak, illetve búvárkodjanak Németországból.
Valaki, pedig nem ment nagyon messzire a hazájától, viszont azon belül sok helyre
ment a barátaival, a családjával. Az utóbbival Horvátországba utaztak el együtt,
és élvezték a napsütést. Csodásan és nyugodtan teltek a percei, viszont a
gondolatai nem hagyták el Leo-t. Mindig azon volt vajon akkor épp mit
csinálhat. Néha-néha a kollégiumi társaival készített Messenger csoportban
írtak egy-egy információt, hogy éppen mit csinálnak, mi újság velük. Monával
sokat videóhívásózott, így sok magyarral találkozhatott, mint a szülőkkel, a
húggal és pár baráttal is.
A két és fél hónap letelte
után lassan minden diák hazatért az élményekkel teli szünetéről. Valaki tele
volt érzelmekkel, s a telefonján lógott, mert hiányzott neki a barátja/barátnője.
Valaki videóhívásban mutogatta, hogy éppen hol van, de ezt nem lehetett
pontosan tudni, hogy az aggódó szülőkkel osztotta meg, vagy valaki mással. Voltak
azok, akik csak csendben megérkezve újra elfoglalták a szobájukat, és kipakolva
lehuppantak az ágyra, hogy felkészüljenek a pár nap múlva kezdő első óráikra.
Dóri is, így tett. Ő volt
a legelső, és mivel senki mással nem került igazán közeli barátságba a három
szobatársán kívül, így nem tudott senkivel se találkozni. Volt olyan viszont,
akit mindenképpen el akart kerülni. Remélte, hogy nem fogja az új félévben
felkeresni. Nem kell elviselnie azokat a szép, gesztenye barna szemeket és férfias
arcát. Elkalandozása végül odáig vezetett, hogy megéhezett. Az otthonról hozott
szilárd ételeit vette elő, majd elkészítve leült az asztalhoz, és csendben ette.
Úgy öt perc telhetett el, és végül megunta, hogy semmi pici zaj forrás sincs,
így elővette a könyvét. Olvasva a történetet bele repült a karakterek közé, és
nem jutott eszébe, hogy esetleg rajta kívül nem lenne senki a helyiségben vele.
*
Három órával később
sóhajtva tette le a könyvet, miközben rájött, hogy kiolvasta, de azzal a
lendülettel meg is rezzent, amikor valaki a háta mögé lépett, s eltakarta a
szemét. Gondolkodni kezdett, aztán elmosolyodva mondta ki a nevet.
-
Mona! – fordult meg, és azonnal átölelte –
De jó, újra találkozni! Ahogy mesélted biztos fantasztikus volt a nyár! – mondta
– Tényleg nagyon jól áll a barna haj – biccentett, és nem lehetett róla
levarázsolni a mosolyt.
-
Dóri, te is sokat változtál! Sokat
barnultál, és ez már a kamerán keresztül látszódott egy kicsit – felelte – De nagyon
jól áll ez a szín – nézett körbe a konyhában és a nappaliban – Csak te vagy
itt? A fiúk még nem érkeztek meg?
-
Nem – ráztam meg szomorúan a fejem – Csak vacsoráztam,
és időközben elolvastam a könyvemet, amit magammal hoztam Magyarországról.
-
Nem baj, majd megjönnek, addig bevásárlunk,
és főzünk nekik valami finomat – vigyorgott, majd berohant a cuccaival a szobájukba
– Hiányzott az egyetem és ti – kiabált ki, de a mondat végére már a barátnője
is bent volt.
-
Viszont én azt hiszem lefekszem aludni –
mutattam az ágyamra, amire egy szomorú és csalódott arcot kaptam.
Elbizonytalanodtam, mert rájöttem, hogy valószínűleg egy csajos estét gondolt
ki nekünk – Vagy, ha gondolod egy-két film belefér – helyesbítettem.
-
Király – ugrott a bőröndjére, ahonnan kikapott
két zacskó sajtos popcorn csomagot, majd a plédjével rohant is ki, aztán
visszafordult gyorsan – Mit nézünk? – kérdezte – Hagytuk itt pár DVD-t, azok
közül vagy leugorjak a videotékába? – szőte is a lehetőségeinket.
-
Nézzük meg megint a High School Musical-t kaptam
fel a takarómat, és kihuppantam a kanapéra, miközben a többit Mona iszonyat
lelkesen és gyorsan végzett el. Esélyem se lett volna segíteni neki.
-
Hidd el, erre most nagyon szükségem van –
ült le mellém, miközben a menüben lépkedett a távirányítóval – Megérted te is,
ha csak annyit mondok, hogy négy bátyám van, akiket nagyon szeretek és eszméletlen
a társaságukban lenni, de úgy örülök egy csajos estének most a suli kezdése
előtt – indította el angolul, majd hátra dőlt, s az egyik tálat az ölembe
tette, a másikat magához vonta – Víz – adott nekem is egy üveget, majd nézni
kezdtük a gyerekkorunk nagy kedvenc filmjeit. Mindhármat.
2020. 09. 10., csütörtök,
09:45
Három nap elteltével még
mindig csak ketten foglaltuk el a helyünket a szobánkban. Furcsa bele gondolni,
mert az órák is elkezdődtek lassan. A srácok még mindig sehol. Dóri aggódva nézegette
a csoportot, ahova nem válaszoltak, illetve még külön is írt egy röpke üzenetet
Leonak, hogy „mégis mi tart ilyen sokáig visszajönni”. Anglisztikai órán ült, s
szorgalmasan jegyzetelte a tanár szavait. Gondolataival néha-néha elkószált az
óráról valahova Németország felé. Vajon családi probléma adódott, vagy
átjelentkeznek egy másik egyetemre? Azt megírták volna, hogyha nem jönnek
vissza ide.
Görcsölő gyomorral ült a
padjában fent a harmadik sorban, amikor a telefonja maga előtt megrezzent, és
rajta Leo neve szerepelt. Írt neki. Végre. Az üzenet rövid volt, két szóból
állt, de azonnal megnyugtatta a lányt. Itt
vagyok. Csak ezt akarta hallani, csak ennyit. Gyorsan írt Monának, hogy
attól függetlenül, hogy a srácok megérkeztek találkozhatnak a kávézóban, s
beszélgethetnek egy kicsit. A válasz azonnal érkezett a francia leányzótól. Igen. Fellélegzett, majd lekapcsolva a
mobilt visszanézett az ötveneséveiben járó férfira, aki közben felírt egy
bonyolult hosszú angol szót a táblára.
Ezek után az órának még
hamarabb vége lett, mint, ahogy azt bárki gondolta volna. A három óra
lejártával mindenki kivonulhatott a teremből, és Dóri elsőként rohant ki, hogy
ne kelljen a barátnőjének sokat várnia rá. Beesve a kellemes hangulatú
helyiségbe azonnal megpillantotta a már barna hajú barátnőjét, s leült mellé.
-
Szóval neked írt Lucas? – kérdezte Dóri
köszönés nélkül, majd Mona azonnal bólintott fülig érő mosollyal fogta a kezébe
a készülékét – Elém jött az utolsó órám végén kettőkor – mesélte, és megmutatta
az üzenetet – Elvitt ebédelni, mert mondtam neki, hogy nem volt időm előtte, és
éhezem – tette hozzá.
-
Nekem… - néztem le Leo üzenetére –
Kettőkor írt, akkor valószínűleg már jóval előtte itt voltak – haraptam az
ajkamba – Mikor szálltak le a géppel nem tudod? Miért nem írt hamarabb?
Megismerkedhetett valakivel a nyáron?
-
Nem, nem – rázta meg a fejét a másik lány –
Lucas mondta, hogy Leo telefonja lemerült már a gép előtt, és azóta nem volt
idejük töltőre tenni. Kettőkor tudta gondolom bekapcsolni, addig valószínűleg
pakolt – nyugtatta a másikat.
-
Igazad lehet, főleg, ha tényleg ezt mondta
neked róla a legjobb barátja – mosolyodtam el – Akkor lehet megtalálom a
szobájában?
-
Már most? Itt hagysz… - motyogta, de
elhalkult, és megfogta Dóri ruhája ujját – Tudom mondtad, hogy nem akarsz a
tavalyi gyerekkel találkozni, akivel Leo összeveszett, viszont akkor jobb, ha
most veszel valamit itt elvitelre – állt fel, aztán lefagyott – Indulás
különben itt vér fog folyni – sziszegte.
-
Mi? – húztam fel a szemöldököm, és a pulthoz
lépve a sarokba pillantottam, ahol a két nem kedvelt személy ült egy asztalnál –
Nem tetszik ez nekem – súgtam oda Monának, aki bólintott, így végül a limonádémat
megkapva futólépésekkel közelítettük meg a szobánkat – Remélem semmire nem
készülnek ezek.
-
Ó, én szívesen szétverem a kis formás
popsiját Lénának – csapta ökölbe a kezét – Négy báty, Dóri, négy. Tanítottak jó
pár trükköt, hogyan tudom megvédeni a becsületem, ha akarod még Pedro maradék önbecsülését
is kiverem belőle – vigyorgott.
-
Nem kell, nem hiszem, hogy bármi szükség
lesz itt az erőre. Lehet, hogy egymásra találtak a nyár alatt – vontam vállat,
amire Mona is elgondolkodott.
-
Igen, ez nem hülyeség. A két ördög – bólintott
– Ördögiek csak maradjanak a saját térfelükön. Az én telkemre a kutyájuk ne
pisiljen! – De ezt mindketten egy hatalmas nevetéssel jutalmaztuk.
*
Megérkezve a szobába a
nappaliban Lucas-t találják, aki éppen egy embert leütve száll fel a motorjára,
és halad az úton ki a városból a repülőkhöz. A lányok ekkor jöttek be, s
miközben Dóri még a fiúk szobájába is bekukkantott értetlenül néztek össze,
majd a srác barátnője leugrott mellé a kanapéra, és puszit nyomott az arcára.
-
Leo-t merre találja a hősszerelmes, Dórink?
– kérdezte érdeklődve a barátjától, aki leállította a játékot, és megfordult.
-
Elment hozni kínait – felelte – Úgy
körülbelül öt perce ment el. Jól elkerültétek egymást – sóhajtott – De mindjárt
jön vissza.
-
Minden rendben van? – kérdezte Dóri,
miközben azt se tudta, hogyan reagáljon, amikor a barátja visszaér a vacsorájukkal.
-
Persze, a nyár az szuper volt! Meglovagoltuk
a hullámokat – ujjongott, mint egy kisfiú, aztán lenyugodott – Voltak lányok,
akik ránk hajtottak, de könnyen leráztuk őket rólunk azzal a dumával, hogy hamarosan
házasok leszünk, s most tartjuk a legény búcsúztatót.
-
Nem csodálkoztak milyen hosszú? – kérdezte
megzavarodva Mona.
-
Nem, nem voltak túl okosak, de jófejek – bólogatott
– Az egyiknek a testvérének a haverja pont idejött tanulni. Fiú, és imád
nyelveket tanulni. Szerintem még ismered is Dóri – vigyorodott el – Nagyon szereti
a srác Budapestet – tette hozzá.
-
Ne! – kiáltott fel – Pedro mesélte, hogy
van egy nővére – túrt a lány a hajába.
-
Ó, igen – bólogatott – Mondtuk is, hogy
volt vele egy kis konfliktus a tavaly évben – vont vállat – Nem csodálkozott,
főleg, ha ilyen nehéz megszerezni a lányt, aki tetszik neki – mesélte, és
ijedten néztem a barátnőmre, amikor… amikor kinyílt az ajtó, és megjelent az a srác,
akire egész nyáron gondolt, akit alig várt, hogy megöleljen és megcsókoljon.
Leo csalódottan letette a
konyhaasztalra a fehér dobozokat, bezárta az ajtót maga mögött. Dóri azonnal
odarohant egy kis bátorítás után, s nyakába ugrott. Percekig csak ölelték
egymást, amíg végül a másik kettő be nem vonult egy szabad szobába. Az ölelés forró
csókba váltott hosszú percekig, majd hirtelen a fiú eltolta magától a lányt,
aki erre értetlenül nézett rá. Gombóc nőtt a torkában.
-
Annyira hiányoztál, és alig vártam, hogy
lássalak. Tudod mennyire megijesztett minket, vagyis engem és Monát az, amikor
megláttuk Pedrot és Lénát egy sarok asztalnál diskurálni valami egészen titkos
dologról? Azonnal jöttem utána, hogy lássalak – mesélte Dóri félve a másik
válaszától – Láttam a képeket, hogy remekül zajlott le a nyár nektek.
-
Aham – szorult ökölbe a keze, amire
lehunyta a szemeit szorosan, és végül mély levegő után elengedte magát. Ránézett
a barátnőjére azokkal a tekintetekkel, amik most szomorúságot sugároztak.
Ajkait szóra nyitotta – Jobb lenne, ha inkább csak szobatársak lennénk – nyögte
ki fájdalmak közt. A lány fel se fogta először, aztán megérezte, hogy valami
benne eltörött.
-
De… de, miért? Van valaki más? – harapott
az ajkába a döbbent fél.
-
Igen – vágta rá, mert eszébe jutottak
Pedro szavai; „Tagadja, de megtörtént, szóval hazudd neki, hogy neked van
valakid, különben sosem mondaná el neked. Túlságosan is tisztel téged ahhoz.” –
Németországban. Nem akartam elmondani, mert féltem, hogy nem bírjuk ki a
távkapcsolatot, amúgy se feküdtünk le egymással, és semmi komoly nem történt
köztünk – ejtette ki ezeket a szavakat olyan lassan, mintha egy csigával akarna
versenyezni, hogy kiér be legkésőbb a célba.
-
Ó. Értem – nyelt egy nagyot a lány, és
igyekezett erősnek mutatni magát – Mennyi volt a kínai? – kérdezte érdeklődve,
és készítette a pénzét – Nem vagy a barátom, szóval ez a minimum, amit egy
lakótárs megtehet a másiknak.
-
Én állom – vont vállat – Ez egy baráti gesztus
Dóri – szögezte le neki – VACSORA! – kiáltotta el magát a többieknek.
A néma vacsora rosszabb
volt, mikor egyedül kellett vacsoráznia. Minden egyes harapás óriásinak hangzott.
Dóri a táljának felét félre tette, s végül azonnal a fürdőbe igyekezett, hogy
minél hamarabb álomba sírja magát az ágyában.