Minden felborul
2020. 09. 11., péntek,
06:10
Egész este csak
forgolódott, mivel nem jött álom a szemeire. Szemhéjai folyamatosan nyitva
akartak maradni, illetve könnyei is az arcára tapadtak. Az éjjeli szekrényen lévő
kis, fehér keretű órára pillantva felismerte a helyzetet, mert már reggel hat
óra múlt tíz perccel. Nincs szükség arra, hogy visszaaludjon, így sem aludt tíz
percnél többet. Nagy levegőt vett, majd felült az ágyban. Nem vágyott vissza a
paplan melegébe, csak ki akart menni a levegőre, hogy a nap első sugarai őt
érjék el. Tudta, hogy három óra múlva az óráján kell, majd ülnie. Érezte, hogy
nagyon sok szerencse kell ahhoz, hogy egyáltalán tudjon, majd figyelni a tanár
hangjára.
Kinézve az ablakon a
függönyön át rájött valamire, valamire, amire már hamarabb fel kellett volna
figyelnie. Monával igazuk volt. Készültek valamire a kávézóban. Hiszen pont az
nap találkoztak velük, amikor Leo szakított vele. Pár órája történt, de még
most se hitte el. Akiről úgy gondolta, hogy együtt fogják leélni az életüket a
haláluk napjáig. Boldog család lehettek volna, de még lehetnek. Megmentheti ezt
a szakadást köztük, csak szét kell vernie egy igazán magas embert, aki valami
hazugsággal nyomta teli a barátja fejét.
Azonnal magára vette a
melegítő cuccát, majd a fekete sportcipőjét, és a nagy, göndör haját lófarokba
kötötte. Elindult futni a korai órákban, amikor még senki nem járt kint a kampusz
környékén. Sehol egy árva lélek, így bátra futott Pedro épülete felé, ahol
azonnal a szobája felé vette az irányt. Az ajtón dörömbölve üvöltötte, hogy
azonnal nyissa ki vagy berúgja, és bizonyítás kedvéért néha a fába is rúgott
egyet, ami minden alkalommal recsegett egyet.
-
Come on Let her in! – ordított ijedten valaki
bentről – She will destroy the door!
A keresett személy
elfordította a kilincset, és kitárt a bejáratot, ami előtt egy dühös lány
fogadta, aki semmi hezitálás nélkül vágta pofon először jobb oldalt. Ezek után
bal oldalról is kapott egyet. Az arcát masszírozva meredt rá megjátszva, hogy
nem tudja miért mérges rá péntek hajnalban. Dóri idegesen szorította ökölbe a
kezét, és körbe nézett a szobában, ahol egy-egy ágyon több fiú helyezkedett el.
-
Why?
– tette fel már a sírás szélén állt – Why did you do that? – fröcsögte a szavakat, majd térdre
rogyott, és mély levegőket véve nem bírta tovább, zokogni kezdett – I
hate you and I mean it! You suck everything, and you don’t know which is the
bad or the good choices! – nézett fel rá – You are a dirty, disgusting worm!
– állt fel a remegő lábaira, és lökött rajta egy nagyot.
-
Hey,
calm down – lépett közelebb végül hozzá, és kitárta a karjait – What happened? Leo and you? Did you break up?
–
kérdezgette, de a lányt nem lehetett meghatni. Tudta, hogy hazudik a fiú.
-
Don’t
act to me! I know what you want, but you never get it! –
rúgta meg a combját jó erősen – Do
everything back! I don’t want to know what you or Lena told Leo. I just want him
back!
A következő pillanatban a
férfi karjaiban találta magát, ahogy könnyeivel küzd. Vissza kell mennie a
szobájába, hogy rendbe szedje magát, reggelit készítsen maguknak. Eltolta
magától Pedrot, és szigorúan nézett rá.
-
Get
out of my life – sziszegte, s végül ott
hagyta nyitott ajtóval.
Kifutott a már melegedő
levegőre. A saját épületük előtt megállt, majd felnézett az ablakukra. Mindjárt
felkelnek, és éhesnek lesznek. Barátok vagy sem. Fontosak egymásnak. Felsietve
a lépcsőn az ajtójukat bezárta, majd a konyhában neki kezdett a rántotta
elkészítéséhez. Tudta, hogy a srácok imádják azt enni, viszont magának és
Monának zabkását készített. Megterített szépen, majd elment lezuhanyozni, előkeresett
valami kényelmes, csinos ruházatot. Egy következő könyvet vett elő, s várakozás
közben az asztalnál olvasta. Nyolcra már kezdtek kiszállingózni az emberek.
-
Jó reggelt – köszönt nekik – Készítettem reggelit
mindenkinek – fordult feléjük valamennyi boldog mosollyal az arcán, de benne
volt minden fájdalom. Pedro nem tagadott semmit, szóval Lénával kitervelték,
hogy szakítson vele Leo. Ezt meg kell neki is tudnia – Egyetek, rátok vártam – tette
félre az olvasmányát, majd kanalazni kezdte a még finom, meleg zabkását.
Mindenki kómásan kifáradt
az asztalhoz, és megköszönve enni kezdett. Lucas böfögött egyszer-kétszer, de
mindig elnézést kért. A böfögő mesélt Amerikáról még, illetve Mona
Franciaországról áradozott, hogy legközelebb menjünk el hozzá meglátogatni. Mi,
Leoval csöndben hallgattuk őket. Aranyosan beszéltek az élményükről, mintha mi se
történt volna, de mi még arról álmodoztunk, mily boldogan futunk egymás karjába
az ősz beköszöntésével. Olyan boldogtalanul kell az új tanévhez hozzá látnunk.
Persze, ha igaz van valakije, de úgy érzem csak kitalált karakter az a német
lány, aki vár reá.
*
Az órámon ültem, és néha,
csak tíz perceket elbambultam, így kimaradt. Szerencsére felvettem az egészet a
telefonommal, mert szabad volt. A füzetemre meredtem, ahova eddig csak a címet firkantottam
fel. A tanár végig nézett rajtunk az első órában, és megjegyezte, hogy milyen sokan
vannak most itt, nem úgy, mint az előző szemeszterben. Ez lesz az utolsó
alkalom, hogy ez a professzor tanít nekünk bármit is. Az utolsó, vagyis a
negyedik szemeszter könnyebb lesz a három kötelező tantárggyal. Alig várta,
hogy túl legyen ezeken a vizsgákon.
Mire észrevette a vonalakra
Leo nevét kezdte írogatni, majd rajzolt egy nagy szívet, és köré pletykákat
írogatott. Valamit hallhatott, csak ez a rendes magyarázat. Olyan mehet körbe,
amit komolynak gondolhatott. Valami, ami igaz is lehet, de nem az. Kitalálni is
nehéz lenne, de vele kapcsolatos. Ebben biztos volt.
A gondolkodását Mona
ébresztette fel, aki kérdezte, hogy van-e kedve vele ebédelni. A válasz egy
természetes igen volt. Egy újabb csajos kiülés, csak remélte, hogy senki nem
fogja tönkre tenni a jelenlétével. Enni akart egy nagy tál csirkés salátát, ami
itt mindig olyan íncsiklandozó.
Szerencsére az óra vége
hamarabb eljött ezután, mint ahogy azt gondolta volna. Kiszaladt a teremből
egyenesen a kedvenc éttermük elé, ahova már múltkor is jártak. Mona egy-két
perc késéssel érkezett meg. Mosolyogva integetett neki, majd beléptek, s helyet
foglaltak egy két fős asztalnál. A francia lány feszengett egy kicsit, nem tudta
hogyan fogjon bele a témába.
-
Lucas mindjárt jön, hogy elmondjon neked
valamit, amit Leo tegnap este mesélt el neki, miután nyugovóra mentünk –
mesélte – Azt mondta, hogy tudja kik lehetnek azok, akik miatt szakított veled.
-
Tudom, Pedro és Léna – motyogtam, amikor
megérkezett a pincér mi meg kértünk italokat mindenkinek, aztán már meg is jött
a harmadik tagunk – Ma hajnalban felpofoztam a disznót. Nem tagadott semmit.
-
Te jártál Pedronál? – néztek nagyot –
Pofon vágtad? – szintén egyszerre közölték.
-
Kétszer is, és egyszer combon rúgtam –
mesélte Dóri boldogan – Jól esett, de milyen jól – mosolyodott el büszkén, majd
Lucasra meredt – De neked mesélned kell.
-
Az ördögök kitaláltak valamit. Mit is?
Szerintem ez már leesett neked. Szét akarnak titeket választani valószínűleg. Léna
beszélt tegnap Leoval a boltban, mielőtt feljött hozzánk, és közölt vele egy
pletykát, hogy lefeküdtél Pedroval idén. Nyáron le se tudtátok tenni a telefont
annyira hiányzott neked – tárta szét a karját. Ekkor végre leadtuk a rendelést,
de másodpercekkel később Mona barátja felállt, majd azonnal hozzá tette, hogy
elvitelte.
-
Miről beszélsz? Itt fogyasztjuk – rázta össze
a szemöldököt a magyar lány, de ekkor a francia barátnő kisegítette. Mögöttük
ott ültek az emlegetett szamarak – Menjünk, mi előtt még szétverem a mocskot – szorította
meg a székét – Hol az étel? – nézett körbe gyorsan.
-
Minél gyorsabban hazamehetünk, annál
kisebb az esélye, hogy visszajövök ide, és széttépem a ribancot – ivott bele a
vizébe Mona. Lucas igyekezett elterelni a figyelmünket, de végül csak azt
sikerült elérnie, hogy korgó gyomorral ragadjuk meg a zacskókat. A fizetés után
kirohantunk a helyiségből – Már ilyen közel voltam ahhoz, hogy kitépjem a
hajszálait – mutatta fel az ujjával, majd benézett az ablakon rájuk dühösen. Ők
kinéztek, majd azonnal sietősre fogtuk.
*
Az étkező asztalnál
ültünk, és ettük az ebédünket, miközben Leo még mindig nem volt sehol. Nem
tudom ő, hogy lenne képes most már csak barátként gondolni rám. Lehetetlen. El
se tudom képzelni, hogy megöleljem üdvözlésképpen, de nem túl hosszan, hogy az
illata elkapjon. Még a másik két pár is lassan rágták meg a csomagokban lapuló finomságokat.
Lucas felvetette az ötletet, hogy nézünk filmet, és mivel tanulni senki se volt
kedve a kanapéra huppanva indítottunk el egy filmet a Netflix-en. When we first
met c. vígjáték került választásra. Lucas és Mona jót szórakoztak rajta, de Dóri
nem tudott olyan nagyokat nevetni, bár apró mosolyok megjelentek, amik
könnycseppekbe mentek át.
Másfél órával, ahogy
véget ért a film fordult a kulcs a zárban, s kinyílt az ajtó. Nagyon lassan lépkedett
befele, aztán visszazárva a konyhában leült a székére. A két szerelmes, kik
között nem volt semmi gond, halkan beosontak a lány szobájába, hogy a másik
kettő egyedül maradjon, s tudjanak beszélgetni. Dóri feszülten ott a kanapén,
miközben az ajánlásokat nézegette.
-
Mit nézünk? – kérdezte hirtelen a srác két
falat között, majd odament hozzá, és leült mellé. Éppen lasagne-t evett, aminek
illata a lány orrába is bekúszott. A srác tudta, hogy nehéz lesz, de meg kell
tanulniuk egymással beszélgetni – Amúgy… milyen napod volt?
-
Megint láttuk Pedrot és Lénát, csak most
az étteremben üldögéltek, mint két „jó ember” – jelezte a idézőjeleket a kezeivel,
miután a távirányító az ölébe huppant – Megnéztük egy vígjátékot a többiekkel –
mutatta meg, hogy melyiket, majd tovább haladt.
-
Figyelj… – tette le a dobozt, majd teljesen
a lány felé fordult – Tudom, hogy nehéz ez az egész. Én sem tudlak nem szeretni
téged, de közben tisztában vagyok vele, hogy ha együtt maradunk annyiszor verem
szét, ahányszor kedvem támad, de valószínűleg akkor is őt választanád – túrt a
hajába, miközben átvette az irányítást a tévén, és rányomott egy rövid sorozatra.
-
Pedroról beszélsz? – kérdezte Dóri, és
felnevetett – Egyetértek, őt nagyon jó érzés felpofozni – emlékezett vissza az
érzésre. Nem is fájt annyira a kezének, pedig nem csattant kicsit – Főleg kora
hajnali órákban, amikor van lehetőséged mindenkit felkelteni – bólogatott
közben, ahogy mondta.
-
Miről beszélsz? – kerekedett ki a srác
szeme, és még mielőtt elindíthatta volna a sorozatot lassan a lány felé fordult
– Te, megütötted? Ma reggel? Miért? Bántott?
-
Igen. Valami összeesküvés elméletet szőhettek
Lénával. Mondtak neked egy hazugságot, amivel rábeszéltek arra, hogy szakíts
velem, és elődrukkolj egy indokkal, amivel talán könnyebb lehet. Valakinek – felelte
halkan.
-
Lénával beszéltem az üzletben, amikor bevásároltam
– motyogta – Ő mondta… - rázta meg a fejét – Hazugság lenne?
-
Nem, Leo, miután már egy évvel ezelőtt majdnem
megromlott miatta a kapcsolatunk lefeküdtem vele, mert annyira hiányzott az a
nagy kövér disznó – nevetett fel, és a nyakába ugort– Hiányoztál, nagyon –
suttogta a fülébe Dóri, teljes boldogsággal, ami nem sokáig tartott.
-
Szóval… semmi nem történt? Viszont én nem
hazudtam – tolta picit el magától – Tényleg van valaki Németországban – suttogta
a fiú, amire egy csalódott arccal nézett szembe.
-
Akkor még várunk – felelte halkan a lány
csendesen, és a tévét bámulta.
-
Akkor még várunk – ismételte meg, majd
elindította a sorozatot.