A farkas
Ahogy gondoltuk Márkkal,
Iza nem repülőgépre öltözött fel, mert az indulásunk előtt ő még szerzett a
ruhája alá egy fekete, vastag harisnyát, illetve egy hosszú, vastag kardigánt
is. Emiatt kellett rohanunk a kapunkhoz, és még épp az utolsó pillanatban el
tudtuk kapni az ott levő hölgyeket. Kedvesen tovább engedtek minket a jegyeink
megtekintése után, s öt percen belül már a helyünkön ültünk, viszont nem maradt
egymás melletti ülés. Márkot és engem egy folyosó választott el, míg Izabella
két jóképű, fiatal férfi mellé foglalt helyett.
A szomszédjaimra nézve
elmosolyodtam. Egy idős házaspár ült mellettem, akik a harmincadik házassági
évfordulójukat mentek megünnepelni. Magamhoz vettem a hátitáskámat, miközben az
övem már be volt csatolva, amikor egy kéz nyúlt át hozzám, amiben egy csomag
rágó volt. Örömmel fogadtam el a folyosó másik oldalán ülő barátomtól. Hármat
is benyomtam a számba, mert úgy éreztem, hogy ide egy darab nem lesz elég.
Ehhez képest kellemes utazásnak mondhatom a repülést, viszont nagyon hosszú
volt. Aludni nem tudtam, viszont egy rakás filmet, sorozatot megnéztem az idő
során.
Az utazásunk nagyobb
részében Márkkal beszélgettem. Megnéztünk egy filmet, és kielemeztük, vagy a
közös barátunkról beszéltünk, aki néha eljött mellettünk, amikor épp sétálni
volt kedve vagy a mosdóból tért vissza, és súgott nekünk oda egy-két dolgot,
hogy éppen mi a helyzet a bal oldalon.
-
Köszönjük, hogy velünk utaztak! Várjuk
vissza Önöket hozzánk! További szép napot Las Vegasban! Jó szórakozást! –
mondta be a pilóta, és kis várakozás után indulhatunk is kifele a gépből, hogy
átvegyünk a bőröndünket.
*
Elhagyva a repülőteret a
taxiban ülve kémleltük a kilátást. Teljesen más volt, mint Ausztria, vagy mint
a szülőföldem, Magyarország. Nagyobb és tágasabb volt. A sofőrrel a többiek
vidáman elbeszélgettek, viszont én csak kémleltem az ablakon kifelé az elsuhanó
tájat, amit egyre jobban váltottak fel az épületek, illetve a fénylő táblák.
Már fél órája úton
voltunk, amikor hirtelen megálltunk egy hatalmas hotel előtt. El se hittem
volna, hogy ebbe foglaltak a barátaim szállást nekünk. Mind a ketten
kipattantak a kocsiból azonnal a sofőrrel együtt, én meg még az ámulatból
keltem fel. Kikászálódtam, s ahogy becsuktam a kocsiajtót egy autó ment el
mögöttem, majd le is parkolt előttünk. Egy másik taxi is helyet foglalt a
szállás előtt, amiből egy hat fős hím nemű társaság szállt ki. Figyeltem volna
még rájuk, viszont a vezető már menni akart, miután megkapta Márktól az utazás
összegét.
-
Köszönjük! Viszlát – köszöntem el gyorsan,
majd megragadtam a cuccomat, s berohantam a hallba. Le sem tagadhatom magamat,
mert amikor beléptem egy hangos „WOW” hagyta el a torkomat. Mindenki felnézett
rám a dolgából, aztán csak legyintettek. Gondolom már megszokhatták ezt a
reakciót, viszont ezután a barátaim is megérkeztek hozzám. Barátnőm
röhögcsélést hallottam meg mögöttem, ahogy éppen flörtölgettet valakivel.
-
Okay, then are you from … - szólalt meg
egy mély hang – Switzerland? Or Germany?
-
No, no – vigyorgott el, és megigazította a
haját – Do you want to get a hit?
-
Please! – könyörgött, de hangzott a
hangjában, hogy már egészen máshol jár a fantáziája, mint egy egyszerű
beszélgetés.
-
Inokedy (=Máskor) – húztam el őket onnan,
hogy átvegyük a szobánkat. A srácon még láttam a zavarodottságot, hogy most
milyen nyelven szóltam hozzá, aztán csak elszomorodott, ahogy látta elmegy a ma
esti partnere.
-
Prosím! (=Bocsánat) – kiáltott vissza, és
beérve engem a nyakamba ugrott – Ahogy látom tetszik a hely, viszont
legközelebb ne húzz el egy ilyen sráctól! Brit volt! Móni! B-R-I-T! Tudod mit
jelent ez? – álmodozott egy kicsit.
-
Kész, elvesztettük, pedig szinte csak most
érkeztünk meg – nevettem el magam Márknak intézve a szavaimat, aki meglengette
előttem a kártyánkat. Igen, egyet – Egy szobánk van?
-
Tele vannak, csak egyet tudtak biztosítani
hármunknak – túrt a hajába – Maximum én a földön alszom – indultunk el a lift
fele a bőröndjeinkkel.
-
Akkor azt hiszem fel kell áldoznom magamat
Theonak – nézett vissza az új szerelmére, aki rámosolygott kedvesen, majd a
lift ajtó becsukódott.
-
Hát, ha a mi szobánkban tervezted
csinálni, akkor két mérges baráttal fogsz hazatérni egy hét múlva – húztam
össze a szemöldököm – Egyszer már át kellett élnem, nem akarom még egyszer.
-
Az nem ér! Azt hittem, hogy már rég
alszol. Aludnod kellett volna – húzta el a száját.
-
Legalább nem rajtad csinálták – motyogta
csendben a közös fiú barátunk, aki eddig némán hallgatott köztünk.
-
Na, jó! Egy éve volt, most már
leszállhatnátok erről a témáról – vett egy mély levegőt, és a hatodikon a
673-as szobát kezdtük el megkeresni.
Valami nyugtalan érzés
fogott el minket a szobánkkal kapcsolatban, de amikor beléptünk a szobánkba már
inkább meglepetten tapasztaltuk, hogy mekkora is az egész. A bejárattal szemben
rögtön jobb oldalt a fürdőszoba, ahol egy nagy kád foglalt helyett, illetve egy
zuhanyzó is. Beljebb lépdelve egy hatalmas franciaágy fogadta a hármasunkat.
Első feladatom – Márkkal, persze – az volt, hogy beleugrottunk, hogy
megállapítsuk stabil-e. Mindenki örömére az volt. Az ággyal szemben egy nagy
kanapé volt, amit kihúzhatunk, ahol két-három ember is kényelmesen elfért
volna. A falon, pedig egy tévékészülék nézett le ránk.
-
Rendben, akkor elmondom a tervemet –
kezdte Iza, ahogy kinyitot
ta a hatalmas sárga bőröndjét – Átveszek valami
csinos ruhát, rendbe szedem a fejemet, s lemegyek a játékterembe, de lehet,
hogy végül a bárnál találtok meg, mint egy nőstény tigris, aki keresi a párját.
– Ezzel azt is közölte velünk, hogy fél óráig ne akarjunk bemenni a
fürdőszobába.
-
Megyünk eljátszani a pénzünket? – nézett
rám Márk, s elgondolkoztam – Mi az?
-
Nincs wellness része a hotelnek? – érdeklődtem,
s éppen a szobában talált információs könyvecskéket nézegettem – Bowling! Kis
mozi!
-
Ebben a sorrendben? – nevetett fel, majd
bólintottam nagy mosollyal az arcomon – Aztán megkeressük a kis báránykánkat?
-
Persze, nem bízok benne, hogy képes
kordában tartani a hatalmát veletek, férfiakkal szemben – nevettem fel, majd a
bőröndömből kiszedtem egy piros ruhámat, amit egy-két napja szereztem be –
Előtte, mindenképpen vissza akarok jönni, hogy én is kimutassam azt, hogy mit
hoztam magammal – kacsintottam rá.
Végül Izabella barátunk
is csatlakozott hozzánk, mert nem akart egyedül iszogatni órákig, így a mozi
után teljesen kikészítettük szegény férfi tagunkat, akinek nem szabadott
megfordulnia a kanapén csak a tévét bámulhatta. Ide-oda szaladgáltunk Bellával
a fürdő és a cuccaink között. Amikor elkészültünk egyszerre léptünk oda a
barátunkhoz, aki már felkapott magára egy sötét inget, illetve a haja is
szépen, rendezetten állt.
-
Félek, hogy egyedül fogok ide visszatérni –
állt fel, s egy gombnyomással kinyomta a készüléket, aztán elindultunk lefele a
bárba. A kártyát a legmegbízhatóbb tagunknál hagytuk, aki közöttük a
leggyorsabban is tud elkészülni, Márknál.
Lent szólt a zene, az
emberek asztaloknál ülve beszélgettek, eszegettek valami kis apróságot vagy
ittak. Voltak páran, akik karaoke bulit csináltak a helyiségben. Voltak eléggé
ügyesek, de nagyon hamisak is. A pultoknál foglaltunk helyet, s azzal a
lendülettel rendeltünk magunknak italokat. A hangulat csak úgy szikrázott. Egy
idő után több lett a részeg, elázott ember, mint a józan. Szerencsére nem
mindenki ihatott annyit, mint például az ott dolgozók, illetve Márk. Rajtunk
tartotta végig a tekintetét, amikor Iza megbökte a vállamat beleesve a barátunk
ölébe, aztán nevetve táplálkozott föl.
-
Te, Móni – suttogta – A sarokban lévő srác
fekete zakóban egész este téged bámul, amióta bejöttünk – kacsintott rám, majd
megsimogatta Márk arcát, s adott neki egy puszit – Hagyjuk magára a két
galambot. Keresünk neked egy partnert! – húzta el a pulttól a táncparkettre.
Még hallottam, ahogy a
fülembe súgja a szegény harmadik tagunk a csapatból, s az egyetlen hímünk, hogy
segítsek neki. Már túl késő volt ahhoz, hogy kikapjam az anyatigris markából. A
piros, szűk, illetve mély kivágású ruhámban óvatosan felkeltem, mivel egészen a
combom közepéig ért, így azonnal felcsúszott volna, ha nem figyeltem volna rá.
Meg fogtam a vörösboros poharamat, s elindultam felé kis fekete táskámmal az
oldalamon. Észrevett, hogy közeledek felé, így kihúzta magát, hátradőlt, és
mosolyogva felém biccentett a pohara mögül. Lehuppantam elé az asztalhoz, s a
ragyogó sötét barna szemeibe néztem, ami már szinte feketék voltak. Haja is
egészen sötét volt, viszont csábítót arra, hogy beletúrjak. Arcán erősebb
borosta volt, de igazán jól állt neki.
-
A barátnőm szerint érdemes lenne
megismernem téged – kezdtem bele, aztán a hajam egy részét oldalra igazítottam –
Itt szálltál meg?
-
Igen, a tizedik emeleten vagyok – felelte mély,
rekedtes hangján, miközben le sem tudta venni rólam a tekintetét. Úgy éreztem
magam egy kicsit, mint egy préda, akit most a vadász megszerez magának. Eltelt
egy kis idő a legutolsó alkalmam után, szóval eljött az idő, ahhoz, hogy
alátegyem magam – Te?
-
Hatodikon, viszont a barátaimmal egy
szobába kerültünk – kezdtem, és hátra néztem, mert éppen egy hatalmas ordítás
hangzott fel a DJ pult előtt. A zene is lejjebb halkult pár másodpercre. Márkot
fedeztem fel, ki lassan kibicegett a tömegből, miközben a vállát, és az oldalát
fogta. Még ki is hallottam valamit, ahogy egy lányhoz beszélt.
-
Komolyan, valaki megharapott odabent a
tömegben – magyarázta, és ekkor tűnt fel, hogy a szinte csak
tizennyolc-tizenkilenc éves lány haja kócosan szanaszét állt, közben a ruháját
igazgatta, s egy kisebb darabot tartott magánál.
-
Ne is mond – mutatta fel a textildarabot –
Valaki szét akarta tépni a ruhám – szomorodott el. Szóval ő is talált valakit,
akivel együtt kibeszélhetik az életük rossz és jó dolgait.
Miután visszafordultam a
sráchoz, ő már csak vigyorogva töltött a poharába még egy kis bort, majd vett a
tál mogyoróból egy maroknyit. Kis feszültség látszott meg rajta, mintha valami
vagy valaki elől menekülne, ami vagy aki mindig a nyomában van.
-
Nagyon közel állhatok egymáshoz – felelte,
és a fülem mögé tűrtem a hajamat, miközben elvette a tekintetét Márkékról.
-
Kollégiumi társak vagyunk – vontam vállat –
Igaz barátságok tudnak születni az egyetemen – mosolyodtam el, majd egy nagy
kortyot ittam ki a poharamból – Meddig leszel itt?
-
Nem tudom… szeretek spontán eldönteni
dolgokat, illetve ez sosem tőlem függ. Mindig változó, hogy meddig maradok.
Egyik helyről a másikra megyek. Már fiatal koromban is a szüleimmel folyton
költözködtünk. – Mesélt egy kicsit magáról, és igazság szerint egy kicsit
sajnáltam. Mennyit utazik egyik helyről a másikra, s azt se tudja, hogy meddig
maradhat. – Ti?
-
Egy hetet, aztán még haza is megyünk,
mielőtt vége lenne a tavaszi szünetnek – fejeztem be, s éreztem, hogy egyre
jobban vágytam rá, hogy felfedezem mit rejt a ruha alatt – Mitől függ, hogy
meddig maradsz? – fordítottam el a fejemet oldalra, és a szemeit fürkésztem,
amiket most leszegett az asztalra.
-
Ha elmondanám, akkor vagy megijednél
tőlem, vagy el se hinnéd, amit mondok – túrt a hajába, amire öntudaton kívül haraptam
az ajkamba – Hiszel a mesékben?
-
Mint a Barbie mesék? Persze. Izabella
barátnőm, szerintem, tökéletes Barbie lány – nevettem fel – De az aranyos
típusú – tettem hozzá. Elmosolyodva bólintott.
-
A többivel, hogy állsz? Csipkerózsika, Hamupipőke,
Jancsi és Juliska vagy a Piroska és a farkas? – fürkészte a tekintettem, de
közben a ruhámat is figyelemmel kísérte, amin elég sokszor megállapodott a
tekintette a beszélgetésünk alatt is. Érdekes, nem tudtam, hogy ennyire jól
állhat. A tekintettében most már nem láttam semmi zavart vagy félelmet nem
láttam benne, mint miután leültem ide az asztalához. Magabiztosabban ült
előttem. Kezei az asztal alatt voltak, úgy tűnt nekem, hogy a bőr széken
támaszkodik.
-
Mostanában nem igazán szoktam őket újra
nézni – ráztam meg a fejemet – Miért?
-
Van kedved valamelyiket eljátszani? – kérdezte,
és tudtam, hogy mire utal – Mondjuk a Piroska és a farkast? – vigyorodott el,
amikor hirtelen a lábamon megéreztem az övét, amin éppen útra indul.
Fellélegeztem, de nem tudtam mit tenni. A szerepjátékba, pedig örömmel mentem
bele. Tudtam a mesét, hiszen kiskoromban rengetegszer megnéztem.
-
Nagyi, miért ilyen nagyok a szemeid? –
kérdeztem, s elröhögtem magam, amire ő csak lágyan megsimogatta a kézfejemet,
amikben az én kis ujjaim el tudtak volna bújni a tenyeremmel együtt. Közelebb
hajolva egymáshoz csókolt lehelt az ajkaimra – Miért ilyen nagyok a kezeid? – suttogtam,
miközben átjött mellém.
-
Hogy jobban lássalak gyönyörűm, s jobban magamhoz
tudjalak húzni – simította kezét végig a testemen, amire melegség járt át.
Szemeimet lehunytam, és hevesebb csókba forrtak össze ajkaink. Pár perc után az
arcát fürkészve feltűnt, hogy a szokványokhoz képest nagy fogak lapultak a
szájában, így végül feltettem a harmadik kérdést – Miért ilyen nagyok a fogaid?
– kérdeztem elveszve a tekintetében.
-
Hogy jobban bekaphassalak – nevetett, s újra
megcsókolt, aztán már tudtam, hogy biztos az ő szobájában kötünk ki. Nem is
maradtunk sokáig a bárban, azonnal felpattantunk, majd elindultunk a lift felé,
ami előtt megálltunk, és vártuk, hogy megérkezzen – S, hogy hívnak? – kérdezte a
lágy, mély hangján.
-
A nagymamámnak csak Piroska, a barátaimnak
Móni vagy Mónika – vigyorogtam még mindig a szerepemben ragadva, és kezeimet
átkulcsoltam a nyaka körül – Téged Farkas, hogy nevezhetlek?
-
Marcus – nyomott egy puszit a számra,
aztán felkapott a fenekemnél fogva, s az érkező felvonóba cipelt be.
Ahogy becsukódtak az
ajtók letett, és heves csókba kezdtünk. Nem számítva senkire, aki fel akarnak
menni még mikor fiatal az este, s szerencsére mázlink volt. A zakója lekerülve
róla átkerült rám, s némi gomb is kigombolódott az ingjén. A ruhám pántjai már
rég nem a vállaimon helyezkedtek el. A cipőimet a kezemben fogva indultam volna
el, amikor a kezébe kapva sétált velem együtt a folyosón. Mosolyogva néztem rá,
majd a zakójából kiszedtem a kártyáját, s kinyitottam az ajtót. A kártyát a
ruháira dobtam, s nem messze helyezkedett el a cipőm is. Egymással szemben
álltunk rajtam már csak a ruha volt, ami mind alatta van általában, azok már egy
ideje lekerültek rólam. Ő egy száll alsónadrágban állt előttem, s a látvány nem
volt rossz. Közelebb lépett hozzám, megsimogatta az arcomat, majd oldalra
fordította a fejemet, hogy a nyakamra adjon puszikat. Hirtelen rájöttem, hogy
éppen kiszívja a nyakamat. Kicsivel később már az ágyon fekve húzta fel a ruhám
alját. Ő már meztelen volt, és védelemmel felszerelkezve.
*
Visszagondolva minden
olyan gyorsan történt, hogy azt se tudtam mikor aludtunk el. Másnap reggel már
az erkélyről néztem ki a vörös ruhában, amin semmi szakadás nem volt. Pedig nem
haragudtam volna meg rá. Ezerszer lepörgött előttem a tegnap este, és
folyamatosan csak vigyorogtam. Hónapokkal később újra eljött a „régi jó barátom”,
ki minden nőnek a remek társa az életben, de a legjobb, hogy milyen jó érzést
hagyott maga után. Tudtam, hogy ez csak egy éjszaka lesz, de eddig talán ez
volt az, amire még máskor is szívesen visszaemlékeznék. A felkelő napot nézve
hallottam magam mögül valami morgást, de gondoltam csak horkolgat halkan. A
következő pillanatban, viszont a kezeivel átölelte a derekamat. Először kicsit
szőrösnek éreztem őket, aztán lenézve már nem láttam semmi furcsát.
-
Jó reggelt Piroska – motyogta, mintha
hatalmas erőfeszítés lenne neki ezt kimondania – Jobb, ha mész most. Biztos
aggódnak a barátaid hol vagy – suttogta – Nekem úgy is dolgom van – sóhajtott
egy nagyot.
-
Rendben – fordultam meg, és csókot nyomtam
az ajkaira, ami kicsit szőrös volt, mármint a tegnapihoz képest. Hamar kell
neki borotválkoznia – Köszönöm – túrtam a hajába, és már fel is kaptam a többi
cuccomat, majd a cipőmet is – Találkozunk még farkasom? – vigyorogtam az
ajtóban visszanézve rá.
-
Ha úgy hozza a sors… - motyogta, aztán már
ott sem voltam. A hatodikra visszasétálva az idő nagyon lassan telt. A fejemből
ki se tudtam verni Marcust.