Hibák nélkül
Hollandia külvárosában
vagyunk. Egy nagy családi háznál. Itt élünk már pár éve. Jó pár éve. Boldogan
és békeségben. A palacsintázómmal minden a legnagyobb rendben van, s sok helyen
nyílik meg szerte a világon. A tulipán országában még tizenegy az új év után a
tizenöt mellé.
A konyhában ide-oda
járkálok sütök-főzök. A szüleink, testvéreink mind bent vannak már a nappaliban.
A gyerekek együtt játszanak a gyerekszobában. Kiviszem a hajamat a csuklómmal az
arcomból, és beteszem az utolsó tepsi mézeskalácsot sütni. A legjobb hangulatú
ünnepet akarom összehozni, ahogy anyukám szokta.
-
Mindenki itt van? – kérdeztem az éppen
belépő férjemtől, aki a legkisebb tagot fogta. Felnéztem rá, és rámosolyogtam
azokba a szép szemekbe, amik kezdetben is hogy elvarázsoltak.
-
A meglepetés vendégeden kívül igen – felelte,
és odahajolt hozzám egy csókra. Boldogan adtam neki a szájára, és a pici Viki is
kapott egy puszit az arcára – Az asztal megterítve a nagyoknak és a kicsiknek
is egyaránt.
-
Remek, akkor már asztalhoz is ülhetnek,
elvileg bármelyik pillanatban itt lehetnek – néztem az órámra a falon, s
levettem a kötényemet – Az utolsó tepsi süti sül, majd cseng a sütő, ha kész van
– mosolyogtam.
Mindenki leült a helyére.
Gyerekek a kis asztalhoz, babák az etetőszékbe, illetve felnőttek a helyükre.
Ekkor szólalt meg a csengő. Összecsaptam a tenyeremet, és rohantam ajtót
nyitni. Kinyitva megpillantottam Őt és családját. Elmosolyodtam.
-
Örülök, hogy el tudtatok jönni – engedtem be
őket. A kislány vidáman nyújtott oda nekem egy csomagot, ami ajándéknak nézett
ki – Köszönjünk – simogattam meg a fejét.
-
Mi köszönjük a meghívást – nézett rám
kedvesen a hölgy egy tálca sütivel – Nagyon kedves tőled.
Ekkor találtam szembe
magam az ex férjemmel. Igaz, hogy látogatja a gyerekeket, de az maximum annyi,
hogy ő hozza el őket az iskolából vagy a felkészítőről. Férfiasabb lett.
Kezében, pedig ott volt egy kicsi, alig pár hónapos.
-
Mond ’Szia’ a néninek – állt meg, és a
kicsire néztünk, aki felemelte a szemét, kinyitotta a szemeit, majd rám nézett.
-
Szia – mondta pöszén, ahogy egy kisbaba
mondaná. Megfogtam a kezét, és megsimogattam.
-
Szia – köszöntem vissza – Új családtag – néztem
rá Boldira, aki bólintott.
-
Tényleg kedves tőled, hogy meghívtál
minket – kezdte levenni magáról és a kicsiről a kabátot – Nem számítottam rá.
-
Régen láttuk egymást. A gyerekek meg még
mindig szeretnek, hiszen mégis te vagy a biológiai apjuk – feleltem szórakozottan.
-
Sziasztok – jött ki Viktor kezében Vikivel
– Orsi, kész van – nézett rám, és hirtelen nem jutott eszembe mire gondolt.
Mire kapcsoltam azonnal rohantam a konyhába. Az idő lejárt, a sütő megállt, a
tepsi forró volt. De mindennek fantasztikus illata volt.
Egy nagy, boldog családi
karácsony.