A negyedik nap
Véres küzdelem és egy csók
Reggel az ébresztőmre
keltem, ami már fél nyolckor megszólalt. Rácsaptam a telefonomra, de nem hagyott
sok időt, mert egy perc után újra megszólalt. Csütörtök. Csak ne kelljen piszkos
munkát végeznem, majd a stadionban. Csináltam magamnak kávét, ahogy kicsoszogtam
a papucsomban a kicsi konyhámba. Már is felkeltem, ahogy a fekete ital érintette
az ajkamat.
Felöltözve indultam volna
el, de rájöttem, hogy a táskámat csak nem hagyom itthon. Az órám fél kilenckor
kezdődik. Eltettem egy csomag kekszet, egy liter palackozott vizet a füzetem és
a tollam mellé. A következő pillanatban a dzsekimben huppantam be a kocsimba. A
táskámat, pedig az anyós ülésre dobtam. Az óra viszonylag izgalmas volt, mert a
tanárnak kissé szétszórt napja lehetett a késői érkezését nézve, majd vidáman
beszélgetett velünk. Két másfél óra után, majd leszakadt a karom a sok írástól,
amikor valaki megállt mellettem.
-
Petra? – kérdezte a hangjában hatalmas örömmel.
Felnéztem rá. Ekkor ismertem meg. Azokat a zöld íriszeket, amit fekete tincsek
kereteznek, amik épp olyan hosszúak, hogy még jó legyen beletúrni – Mit csinálsz
most?
-
Dolgozom – csomagoltam össze, s
felpattantam, de az utamban állt.
Túl szép volt ahhoz, hogy
arrébb küldjem, én meg elhúzzam a csíkot. Tudtam, hogy most nem lehettek goromba,
sőt ez meg se fordulta fejembe, hogy megbántsam. Az igen, hogy megrezzent a
telefonom az imént. Üzenetet kaptam. Rápillantottam, de abban a pillanatban
megbántam. A főnököm volt. Siessek, ahogy tudjak, mert ötkor meccs kezdődik,
amiből kiderül, hogy melyik csapat kerül be a Világ Bajnokságba.
-
Igen, nagyon fontos ott lennem – haraptam az
ajkamba – De, ha gondolod egy gyors kávé belefér most – vontam vállat.
Az egyetem melletti kávézóban
elvitelre kaptam tőle egy feketét, amit menet közben a stadion fele
eliszogattam. A beszélgetőpartnerem vidáman kísért el a bejáratig.
-
Szóval itt dolgozol? – nézett fel, s eltátotta
a száját – Meddig lesz a meccs? – kérdezte kíváncsian, de tudom, hogy nem egy
nagy foci rajongó.
-
Elvileg hétkor – számolgattam a perceket –
De ki tudja mennyi lesz a ráadás.
-
Sok sikert – hajolt oda hozzám, majd egy
puszit nyomot az arcomra.
Megvárta, ameddig
bemegyek, mert amikor benyitottam az üvegajtót, akkor hátra néztem ő meg
integetve megfordult, és elment. Mosolyogtam, mert nem volt okom szomorkodni. A
cuccomat letettem előre, ahol a következő órákban ülni fogok, és beszaladtam a
vizekért, a törölközőkért, illetve a büféstől kértem, hogy a stadion nevében írjon
fel jó pár szendvicset.
Megpakolva egy egész
ládát tettem le, s mindenkinek kiosztottam az edzés előtt. Jókedvűek voltak. Feljegyeztem,
hogy mindenki meg van, senki nem hiányzik. James ült le mellém közben, és
átölelte a vállamat.
-
Itt leszel a meccsen, igaz? – kérdezte
érdeklődve.
-
Persze – mondtam vidáman – Ki ne hagynám!
-
Tudod, hogy kik ellen játszunk? – szállt be
a beszélgetésbe Luca, az egyik kapusok.
-
Nem, ma tudtam meg, hogy ma lesz a nagy
nap – emeltem fel a telefonom – Miért?
-
FC Barcelona – jelentette ki Ronaldo.
Megfagyott bennem a jég.
Ezt csak az előbb válaszolt focista vette észre, aki leguggolt elém, megfogta a
vállam. Tudja. Rodríguez mindenkinek elmondhatta. Persze, hiszen ők, szinte a
testvérei.
-
Neymar – túrtam a hajamba.
-
Mi a baj vele? – kérdezte nevetve James,
mintha nem tudná, pedig pontosan tudta – Csak nem csinál akkora cirkuszt.
-
Persze, gondolhatjuk ezt – mondta Ronaldo,
de aggódva nézett rám – Minden rendben lesz, ha nem akkor kezeskedem, hogy
lenyakazom, aki nem tesz eleget a csapat érdekében.
Elmosolyodtam, mert
tudtam komolyan gondolja. Ekkor jutott eszembe, hogy a labdákat még nem hoztam
ki. Luca jelezte, hogy hagyjam ő hozza most. Nehezen, de ráhagytam. A
gyakorlásba engem is bevontak. Remekül szórakoztunk, ameddig az edző meg nem
érkezett, aki kicsit komolyabb hangsúlyra helyezte az utolsó gyakorlást. Ő
tudta, hogy mikor érkezik a másik csapat, hogy mennyi idő múlva telik meg a
stadion. A parkoló részében volt már egy két igazi rajongó, akik összegyűltek.
Már fél három volt, amikor
Barcelona tagjai is megjelentek. Ott jöttek be mellettem, így könnyen
észrevettek. A két edző üdvözölte egymást, a tagok úgyszintén. Neymar rám
mosolygott, s leült mellém, ahogy mindenkivel kezet rázott.
-
Hogy aludtunk? – kérdezte – Hiányzott valami
az estédből?
-
Remekül – feleltem boldogan. A másik
kérdését inkább kikerültem – Felkészültettek?
-
Igen – húzta ki magát – Győzni fog a
jobbik ma!
James állt meg velem
szembe, s levegőt is elfelejtettem venni hirtelen. Megfogta a kezem, hogy felhúzzon
a székről. Megperdített, ekkor jöttem rá, hogy megjöttek a rádiósok, akik
beszélni fognak, mert be is rakták a zenelistájukat. Nevetve forogtam a
karjában, hiszen megbeszéltük, hogy barátok maradunk. Bár, ami a végén jött
meglepett. Túlságosan is hirtelen jött, mint kellett volna. Magához húzott, s
megcsókolt. Apró és gyors volt, inkább baráti, de félreérthető.
Voltak, akik tapsoltak és
kiabáltak gratulációkat. Én nem voltam elragadtatva a helyzettől. Ronado
azonnal ott termett, megragadta a haverját.
-
Fel akarod húzni az idegeit? – mutatott a
felénk igyekező Neymar-ra.
-
Mit tettél Rodríguez? – kérdezte idegesen feltűrve
a mez pulcsiját a könyökéig – Nem bírod elviselni, hogy ha engem jobban kedvel
egy nő, mi?
-
Ne röhögtess – legyintette le – Te még randevúra
se hívtad el.
A Barca játékosnak
kitágultak a szemei, és már jött is közelebb, de végül rám nézett. Csalódott
bennem vagy dühös volt rám? Meg nem mondtam. A számát nekem adta, én meg nem
hívtam fel. Szomorú lehet emiatt, ő arra számított, hogy megeszünk, majd együtt
valamit.
-
Figyelj – kezdtem, és a kék-piros csíkos
mezes játékos elé álltam – James-szel volt tegnap este egy vacsorám, de
lezártuk annyival, hogy – be se tudtam fejezni. Mögöttem közbe szólt a nagy
szájú Reálos, aki nem tudja befogni a száját.
-
Azt jobb el se mondani, mert privát – mondta,
amire Christiano csúnyán nézett rá, s megfenyegette, hogy ha még egyszer
megszólal, akkor megkéri az edzőt, hogy a meccs utolsó öt percéig a kispadon
üljön.
-
Ne, hogy valami történjen az orroddal
James! – fogta le azonnal három társa is a csapatból.
Az edzők széthúzta a két
csapatot, mert mindenki ment az öltözőbe. Az embereket megindították befele. Háromnegyed
ötkor már a nyitóbemutató várható. Türelmesen vártam, miközben elolvastam
Dominik üzenetét.
„Kaptam két jegyet a holnapi
Michael Jackson privát megemlékező koncertjére. Nem tudom kit vihetnék el
magammal. Van kedved csatlakozni?” – és a szavait egytől egyig faltam. Hát,
hogyne!
„Persze. Szívesen.
Köszönöm a meghívást. A jegyet kifizetem.” – küldtem el neki, amire azonnal jött
a válasz.
„Ne fáradj! Majd
meghálálod valahogy” – ezután két smiley, amik rám kacsintottak.
Felnevettem, de
értetlenkedve is néztem magam elé. Amennyire tetszik most úgy érzem egy férfire
se tudnék ránézni. Rodríguez hülye, hogy itt játszja a fejét Neymar-nak, aki
hagyja magát felbosszantani. Ronaldo legalább kedvesen tudatja velem, hogy ő mindig
ott lesz nekem támasznak, ha szükségem van valakire, aki az ellenségeimből is
kinyomja a szuszt is.
A meccs pontba ötkor
elkezdődött. Izgalmas volt. A labda csak pattogott a játékosok között. A
mellettem ülő kispadosok szintén izgalommal ülték végig. Néhányukkal beszélgetésbe
elegyedtem. Kedvesek voltak. Legalább most nem kellett kanos fejű focistákkal
összekerülnöm. Hirtelen megállt a játék. Felpattantam. James feküdt a földön a gyomrát
fogva. Neymar, pedig visszafutott hozzá. Testvérileg segített neki felállni,
bár a másik nem túl szívélyesen fogadta el a kezét.
-
Csak megbotlottam – szólt James, miközben
nyújtózott egyet. A nézők persze ordibáltak mindenhonnan – Mehet tovább a játék
– mondta, és ugrált tovább. Száját összeszorította, és felém nézett. Valamit
mondott, amit hasonlított arra, hogy sajnálom.
Féltem, hogy ebből
komolyabb bajok is lesznek. Még pár elesés volt a két játékos által, de már a
sárga lapok gyűjtése kezdődött. Ronaldo egyre idegesebb lett, mert tudta, hogy
ez odáig megy, ameddig valamelyikük ki nem ül.
Nem tartott sokáig.
A vége előtt öt perccel
egyszerre mentek neki egymásnak. Lefejelve a másikat. Rodríguez-nek folyt a
vére az orrából, Neymar az állát fogta, mert a földnek fejjel érkezett. Mindkettő
szörnyen festett, és el kellett látni őket. Kiállították őket piros lappal,
mert a felvételen jól látszódott, hogy szabálytalan hadművelet volt mindkét
játékos felől. Ahogy James leült felé hajoltam, és megráztam a vállát.
-
Mindjárt vége a játéknak, és döntetlen az
állás! – néztem rá – Komolyan gondoltátok, hogy ha két nagyszerű játékos kiültetésével
minden rendben lesz?! – ráztam meg a fejemet.
-
A legjobban azt fájt, hogy barát zónába
tettél Petra – szólalt meg, miközben az átlátszó tetőt bámulta a feje felett. A
zsebkendőt még szorította az orrához. A kötés lassan érkezett.
-
Ne már James, komolyan?! Az fájt a
legjobban? A fogadat nem akartad ott hagyni a pályán? – ültem vissza a helyemre.
Dühös voltam. Hogy lehet ilyen gyerekes?!
A játék végére már nem
igen figyeltem. Közben az egyetemi barátom írt újra.
„Ma este hazamész a munka
után?” – kérdezte érdeklődve kedvesen. Én meg eljátszottam a gondolattal, hogy
nálam tölthetné az estét.
„Jelenleg jobbat nem is
akarnék. Tiszta káosz” – vallottam be neki, és folytattam a gépelést – „Egy
focistát se akarok ma éjszaka látni, csak egy finom, nagy, sajtos pizzát”
„Jól hangzik” –
válaszolta, de épp, hogy elolvastam, mert a hosszított idő is lejárt. A Reál
Madrid megnyerte! Bekerült a Világ Bajnokságra!
Megöleltem a csapattagokat.
Rodríguez-t kerültem, ahogy tudtam, és ahogy lehetett kirohantam a stadionból,
ami fél nyolc előtt nem volt rá lehetőségem. Addigra teljesen kiürült a
nézőtér. Egyedül kisétáltam a fekete dzsekimben. Szerencsére senki nem követve.
Épp a kocsikulcsomat kerestem, amikor egy ismerős alakot pillantottam meg magam
előtt. Dominik.
-
Hát, te mit keresel itt? – nevettem fel.
-
Megmentem az estéd – lépett közelebb hozzám,
és lehajolt az arcomhoz – Querido Amor – suttogta a szemeimet pásztázva, de
éreztem, hogy néha az ajkaimat lesi.
-
Querido Amor? – kérdeztem vissza lágyan.
A levegő felforrósodott
körülöttünk. Hidegebb volt az idő, de egyáltalán nem fáztam. Ennek ellenére
ledobtam volna magamról mindent. Átölelte a derekamat, majd felkapott, és a
kocsim elejére ültetett. Mosolyogva néztem rá onnan, de abban a pillanatban hunytam
is le a szemem. Megcsókolt. Finom, puha ajkaival. Hátra nyúltam átkarolva a
nyakát, és beletúrtam a hajába. Igaza van. Az éjszakám csak most lesz igazán izgalmas.
Madrid,
Spain
17.
07. 2019., Thursday